Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “Készen állok a visszatérésre!”

Mint arról mi is beszámoltunk, a német kiválóság visszatérését a klub sem kívánja siettetni. Toni Kroos szerint azonban hamarosan elérkezik a ‘várva-várt’ pillanat a számára. 

Maga az érintett, mint mondta, készen áll a visszatérésre, miután úgy érzi, hogy maga mögött hagyta az őt hosszú hónapok óta kísértő csontgyulladását.

“Boldog vagyok, hogy az utóbbi három napban végre fájdalom nélkül edzhettem! Azok után, hogy az elmúlt hat vagy hét hónapban rendre fájdalmaim voltak, ez most fantasztikus érzés!” – idézi a goal.com a 31 esztendős klasszist, aki augusztus eleje óta harcképtelen.

Utoljára még az Európa-bajnokságon játszottam (június 29-én), amelyről nem akartam lemaradni. Az után jött el a pillanat, amikor már éreztem, nem mehet tovább, orvosi segítségre van szükségem! Elképesztően nehéz volt szünetet tartani, még az elején úgy gondoltam, hogy a nyári pihenés alatt javulni fog a fájdalom, de nem így történt!” – folytatta Kroos, majd megjövendölte lehetséges visszatérését is.

Úgy érzem, most már készen állok. Talán már a keretbe is ott lehetek kedd este a Bajnokok Ligájában. Még konzultálunk erről Mr. Ancelottival is, azonban biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a mindenki számára legjobb megoldást!” – így Toni Kroos, aki tehát könnyen lehet, hogy a Sheriff Tiraspol elleni, Bernabéuan rendezendő találkozón már pályára is léphet – Mindenki nagy örömére!