Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Oroszország: oda a Zenit veretlensége – videóval

A Zenit sorozatban három győzelem után várta a két vesztes meccs után érkező Szocsi elleni bajnokit.

(Photo by Alexander Demianchuk\TASS via Getty Images)

A Szocsi kezdte jobban a találkozót, a 11. percben Terekhov találta el a kapufát. A 22. percben a Zenit is veszélyeztetett, Malcom fejelt mellé. A 40. percben úgy tűnt vezetést szerezhet a Zenit, de Azmoun gólját szabálytalanság miatt nem adták meg. Három minutummal később bajba került Azmoun, a játékvezető kiállította az iránit. Ennek ellenére a 45. percben vezetést szerzett a címvédő, Dzyuba fejelt a vendégek kapujába (1-0). A második félidőt a Zenit indította helyzettel, az 55. percben Dzyuba fejese csattant a lécen. Ezután kezdett el fölényt kialakítani az emberelőnyben játszó Szocsi, aminek a 67. percben meglett az eredménye, Cassierra talált be Kritsyuk hibája után (1-1). A 71. percben aztán a vezetést is megszerezték a vendégek, Terekhov volt eredményes (1-2). Ezután próbált egyenlíteni a Zenit, a 81. percben Mostovoy esett el a tizenhatoson belül, de a síp néma maradt. Az eredmény a hajrában már nem változott, így elszenvedte első vereségét a bajnokságban a Zenit.

Zenit – Szocsi 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Dzyuba (45.), ill. Cassiera (67.), Terekhov (71.)
Kiállítva: Azmoun (42.), ill.

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: