Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatérhet a Manchester United kölcsönjátékosa – sajtóhír

Nemzetközi sajtóinformációk szerint a Manchester United együttese januárban kölcsönjátékosa visszahívására készül a spanyol élvonalból…

(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

A baszk Noticias De Alava információi szerint a Manchester United együttese már januárban visszahívhatja magához az idei szezonra másodszor is kölcsönadott Facundo Pellistrit a Deportivo Alavés csapatától.

A 19 esztendős uruguayi szélső tavaly nyáron mintegy 10 millió euró ellenében igazolt a “vörös ördögökhöz” az akkoriban még az Old Traffordon is jól ismert Diego Forlán által irányított Peñarol csapatától. Pellistri fiatal kora ellenére ugyanis nevelőegyesülete első csapatának is meghatározó játékosa lett, miközben rendszeresen szerepet kapott az uruguayi korosztályos válogatottakban. Érthető módon a szigetországi csapatnál nehezen tudott gyökeret verni magának, és miután az elmúlt szezonban csak a MU U21-es csapatában jutott szóhoz, az évad második felére kölcsönadták őt a vitóriai gárdának, melynek színeiben a múlt szezonban 12 La Liga-mérkőzésen játszott.

Pellistri erre a szezonra újból kölcsönbe került az Alavéshez, s noha általában csak csereként, de az aktuális évadban csapata mind a hét bajnoki mérkőzésen szerepet kapott.