Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szlovéniába igazolt az egykori magyar válogatott támadó – HIVATALOS

Bár Ázsiából is hívták, végül maradt a szomszédban a nyár óta szabadon igazolható magyar támadó, akinek a keddi napon szlovén élcsapat jelentette be az érkezését…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A szlovén bajnokságban (Prva Liga) szereplő Olimpija Ljubljana együttese a keddi napon hivatalos oldalán keresztül közölte, hogy szerződtette a szabadon igazolható Futács Márkót, aki legutóbb a Zalaegerszeg csapatában szerepelt.

Az egykor szebb napokat is látott 31 éves támadó pályafutása nagy részét légiósként töltötte, Futács megfordult Franciaországban, Németországban, Angliában és Törökországban is, de 2016 és 2018 között a horvát Hajduk Split játékosa volt, tehát ez a környék sem ismeretlen számára.

A háromszoros válogatott csatár a 2016-2017-es idény alatt 28 pályára lépés alatt 21 gólig jutott az Adria-parti egyesület színeiben, a rákövetkező évben viszont már csak három találatra volt képes. Ezt követően két évet töltötte a MOL Fehérvár alkalmazásában, ahol minden sorozatot figyelembe véve 55 mérkőzésen 16 találatot szorgoskodott össze, míg a múlt szezonban a ZTE színeiben fél év alatt négy találatot jegyzett.

A szlovén élvonal első 12 fordulója után az Olimpija együttese a harmadik helyet foglalja el, négy ponttal lemaradva az éllovas Koper mögött.