Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új kapust igazol az AC Milan

Mike Maignan kiesése miatt az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan csapata rövidesen új kapus szerződtetését jelentheti be…

(Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)

Mint ismeretes, az AC Milan első számú kapusa, Mike Maignan a szerdai napon kisebb csuklóműtéten fog átesni hetek óta tartó állandó fájdalmai miatt. Az operáció következtében a nyáron igazolt francia portás előreláthatólag többhetes kényszerpihenőre számíthat.

Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a milánóiak a szabadon igazolható Antonio Mirantét fogják szerződtetni vészmegoldásként, a veterán hálóőr már meg is érkezett az együtteshez és hamarosan átesik a leigazolása előtti szükséges orvosi vizsgálatokon.

A 38 éves kapus az elmúlt bajnoki idényben öt mérkőzésen kapott lehetőséget az AS Roma színeiben, melyek közül kettőn nem kapott gólt. A korábban a Juventusnál nevelkedő veterán Mirante 2018 óta szolgálta a “Farkasokat”, azt megelőzően hosszú éveket töltött el a Parma és a Bologna alkalmazásában, és több mint 300 Serie A-s mérkőzésen védett.