Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligán belül válthat az olasz gólvágó – sajtóhír

A legfrissebb olasz sajtóbeszámolók szerint az olasz válogatott gólerős támadójának napjai meg vannak számlálva jelenlegi kenyéradójánál, a kérdés már csak az lehet, hogy hová és mikor távozik…

 

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato információi szerint a Torino lejáró szerződésű csatárát, Andrea Belottit amellett, hogy az AC Milan jövő nyáron ingyen leigazolná, a Fiorentina csapata készen áll arra, hogy minimális átigazolási díj ellenében már januárban megszerezze őt.

A 27 esztendős gólfelelős klubváltása körül évek óta pletykálnak, de már hat éve erősíti a szebb napokat is látott “bikákat”. Belotti a 2016-2017-es szezon során 26 gólt szerzett, és egy csapásra számtalan európai topcsapat figyelmét vonta magára, azonban azt követő két idényben együttesen sem ért el ennyi találatot (10 és 15), a 2019-2020-as kiírást pedig bár ígéretesen kezdte, a kényszerszünet által keresztül húzott bajnoki szezont végül 16 találattal fejezte be. Az elmúlt idényben 35 fellépésén 13 gólt szállított a bajnokságban, és az olasz sajtó szerint eljött számára az idő, hogy igazi nagy csapatban próbálja ki magát, átigazolására azonban az elmúlt nyáron sem került sor.

Belotti az új kiírás első fordulójában ugyancsak eredményes volt, azóta még egy találkozón lépett pályára, azonban már közel egy hónapja egy kellemetlen sérüléssel bajlódik.