Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: óriási mélységben az MU, az ősi rivális az Old Traffordon tömte ki őket – videóval

A történelmi rangadóból egy gálamérkőzés lett. A Liverpool idegenben tömte ki ősi riválisát. 

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Nagyon jól kezdődött a mérkőzés, már a 3. percben nagy helyzet alakult ki, azonban Bruno Fernandes kapu fölé lőtte a labdát. Pár perccel később a Liverpool előtt adódott helyzet és ők kegyetlenül kihasználták, Naby Keita találatával vezetett a Liverpool.
Ezután több lövése is volt a hazai csapatnak, azonban a kaput nem tudták eltalálni.
A 13. percben a United védőinek ügyetlenkedése után Diogo Jota is betalált. Ezután már inkább a Liverpoolnál volt többet a labda, amely az első félidő második felében még két gólt lőtt Salah révén, ezzel történelmi mélységbe taszította az ősi riválist. A Manchester United a Premier League-ben soha nem volt négy gólos hátrányban az első félidő után.

A második félidőben a Liverpool ott folytatta, ahol abbahagyta, az 50. percben Salah megszerezte a harmadik gólját is. Két percre rá Cristiano Ronaldo szépíthetett volna, de les miatt a gólját elvette a VAR.
A 60. percben megfogyatkozott a Manchester United. Pogba lépett oda csúnyán Keitának, akit hordágyon vittek le a pályáról. A játékvezető először sárgát mutatott fel a franciának, de a VAR megint kibabrált a Uniteddel.
A mérkőzés utolsó 20-25 percében, már mindkét csapat a találkozó végét várta.

Manchester United – Liverpool 0-5 (0-4)
Helyszín: Manchester, Old Trafford Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:ill. Keita (5.), Jota (13.), Salah (38., 45.+5, 50.)
Sárga lapok: Shaw (41.), Ronaldo (45.+2), Fred (45.), Fernandes (46.), Maguire (55.), Wan-Bissaka (86.) ill.
Kiállítva: Pogba (60.) ill.

Manchester United: de Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw – McTomminay, Fred – Greenwood (Pogba 46.), Fernandes (Cavani 62.), Rashford (Dalot 63.), Ronaldo
Vezetőedző: Ole Gunnar Solskjaer

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konate, van Dijk, Robertson – Keita (Oxlade-Chamberlain 64.), Henderson, Milner (Jones 27.) – Salah, Firmino (Mané 77.), Jota
Vezetőedző: Jürgen Klopp

A mérkőzés összefoglalója

A Premier League állása

A góllövőlista élmezőnye