Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
A Szombathelyi Haladás az első félidő végén Sipos góljával vezetést szerzett, majd hárommal is vezetett a magyar bajnok, ám a végét roppant szorossá tették a lengyelek!
A csoport rangadóján az a két csapat találkozott, amelyek győzelemmel kezdték a csoportkört. Ennek megfelelően rendkívül szorosan kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a védelmek jól zártak, és a kapusok is remekül védtek. A 17. percben aztán megtört a jég, Sipos talált be Henrique átadása után (1-0). A második félidő is harcias játékot hozott, a 27. percben Dróth növelte a magyar bajnok előnyét (2-0). Egy perccel később szépítettek a lengyelek, Budniak volt eredményes (2-1). Ezután ismét a Haladás percei következtek, a 30. minutumban előbb Dróth (3-1), majd Vas talált be (4-1). A kapott gólok után megrázták magukat a lengyelek, a 32. percben Kubik (4-2), a 33.-ban pedig Biel volt eredményes (4-3). A Bielsko Biala a hajrában mindent megtett az egyenlítésért, ám a vészkapusos játék ellenére sem tudott egyenlíteni, így nagy lépést tett az elitkörbe jutás felé a Haladás!
Haladás VSE – Bielsko Biala (lengyel) 4-3 (1-0)
Gólszerzők: Sipos (17.), Dróth (27., 30.), Vas (30.) ill. Budniak (28.), Kubik (32.), Biel (33.)
A csoport másik mérkőzésén:
20:00: Luxol St. Andrews (máltai) – Hammarby (svéd)
Szombat:
17.00: Haladás VSE–Hammarby
A csoport első helyezettje jut a 16 csapatos elitkörbe.
(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…