Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter: megerősítették, hogy fontolóra veszik Eriksen eladását

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale csapata közleményt adott ki játékosuk, Christian Eriksen helyzetéről. 

(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)

Az Inter egy hivatalos közleményben erősítette meg, hogy fontolóra veszi annak a lehetőségét, hogy eladja játékosukat, Christian Eriksent. A dán középpályás jelenleg szívritmus-szabályozóval él, miután a nyári Európa-bajnokságon a finnek elleni csoportmérkőzésen megállt a szíve és újra kellett éleszteni. Az olasz szabályozások értelmében viszont nem játszhat profi ligában olyan sportoló, akinek egy ilyen készülék van beépítve a testébe, így Eriksen hiába áll a milánói klub alkalmazásában, a szezonban még nem léphetett pályára.

Vannak azonban olyan országok, ahol ha a játékos egészsége megengedi, akkor így is szerepelhet a profi bajnokságokban, és éppen ezért az Inter nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elengedi Eriksent annak érdekében, hogy újra pályára léphessen.

“Az olasz egészségügyi hatóságok ideiglenesen megtiltották Christian Eriksen számára, hogy bármilyen sporttevékenységet folytasson a szezonban az Európa-bajnokságon elszenvedett sérülése után. A játékos fizikai állapota jelenleg nem felel meg az olasz követelményeknek, de más országokban megengednék, hogy újra pályára léphessen.”

– olvasható a közleményben.

Az Internek ráadásul szüksége lenne a játékos eladásából befolyó összegre is, mivel továbbra sem rózsás a klub pénzügyi helyzete.