Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
A madridi sportsajtó értesülései szerint a Real Madrid érdeklődését egy újabb brazil tehetség keltette fel, ezúttal is a Flamengo együtteséből.
A 17 esztendős Matheus Franca valósággal berobbant a köztudatba hazájába, azok után hogy a Flamengo fiataljai között remek játékkal hívta fel magára a figyelmet:
az U20-asok között, Brazil-kupában, a Palmeiras ellen például a két meccs során hat (!) alkalommal talált a kapuba!
A Brazíliában kiterjedt megfigyelői hálózattal rendelkező Real Madrid figyelmét nem is kerülte el a támadó szellemű játékos, akiről Juni Calafat, a blancók egyik fő megfigyelője máris ódákat zeng jelentéseiben.
A madridi As című lap szerint a már a Flamengo első keretével, a felnőtt futballban való debütálására készülő Franca, Vinicius Junior (45 millió €) és Reinier (35 millió €) után a harmadik brazil tehetség lehet, akiért egy komolyabb összeget fizethetnek a blancók.
Az As megjegyzi azt is, hogy ugyan a két klub között bármennyire is jó a kapcsolat, a Flamengonál már gőzerővel dolgoznak azon, hogy a 2027-ig meghosszabbítsák Franca szerződését, alaposan feltornázva ezzel egy jövőbeni átigazolási díjat.
Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
Gólerős támadó érkezett az NB II-ből…
Ráadásul ingyen szerezhetik meg a bajorok…
Épül az FC Barcelona öregfiúk csapata…
A csapat hálóőre szerint Messi testi épsége is veszélyben lehet…
Páratlan siker egy gyenge bajnoki idényt követően…
Bizakodhatnak a maradásban a West Ham drukkerek?
Megszólalt az újonnan kinevezett edző…
Tiszta vizet öntött a pohárba, minden kérdésre választ adott…
Az előző idényben 35 bajnoki találkozón 15 gólt szerzett…
Az utolsó percekben Jarrod Bowen találata döntött…
A Lyon színeiben 172 tétmérkőzésen 70 gólig jutott…