Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: ismét botlott a címvédő – videóval

A török bajnokság (Süper Lig) hétvégi, 11. fordulójának szombat délutáni programjában a Hatayspor és a címvédő Besiktas vívott élmezőnybeli rangadót egymással…

(Photo by Eren Bozkurt/Anadolu Agency via Getty Images)

A mérkőzés előtt egymással azonos pontszámmal álló csapatok egymás elleni csörtéjén a Hatayspor egy korai gól jóvoltából 1-0-ra diadalmaskodott a bajnoki címvédő Besiktas ellenében. A három pont sorsásól döntő találatot a házigazda mindössze hat perc leforgása alatt bevitte, amikor egy lefordulást követően El Kaabi kiugratásából a georgiai Saba Lobjanidze szerzett szerencsés ziccergólt, miután a kapusról kipattanó labda visszapattant a lábára. A gyors gól megnyugtatta a hazaiakat, a BJK pedig jobbára csak szenvedett. A második félidő folyamán már egyre inkább egyértelművé vált a vendégek fölénye, azonban képtelenek voltak egyenlíteni. Az utolsó húsz percen belül úgy tűnt, hogy Topal mégis betalált, azonban a videóbíró les miatt érvénytelenítette a találatot.

Győzelmével a Hatayspor a második helyen három pont előnyre tett szert a harmadik helyen álló Besiktassal szemben, amely egymást követő harmadik idegenbeli mérkőzéséről távozott vereséggel.

Hatayspor – Besiktas 1-0 (1-0)
Gólszerző: Lobjanidze (6.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye