Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Dybala-dupla, ismét győzött a Juve! – videóval

A Bajnokok Ligája negyedik körében a H-csoporton belül a Juventus a Zenit Szentpétervárt fogadta, míg a G jelű kvartettben a Sevilla a Lille-t látta vendégül…

(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

H-csoport:

A mérkőzést egyértelműen a Juventus kezdte jobban. Az első említésre méltó momentumot Federico Bernardeschi neve mellé jegyezhettük fel a 8. percben, kísérletét azonban a Zenit portása hárította. Picivel később Paulo Dybala veszélyeztett, lövése végül a kapufán csattant. A 11. minutumban már nem hibázott az argentin csatár, egy szöglet után védhetetlenül lőtt Kristysuk kapujába. Idővel a Zenit kezdett magára találni, s a 26. percben egyenlíteni tudott a vendég gárda. Karavaev beívelését követően Bonucci elképesztő fejes gólt szerzett, a bökkenő csupán csak az volt, hogy a saját kapujába bólintott. Az első félidőben nem született már több gól, így 1-1-es döntetlenről várhatták a folytatást a felek.

A fordulás után egyértelműen átvette ismét az irányítást Allegri együttese, s az 58. minutumban újra megszerezte a vezetést a Juve. Claudinho követett el szabálytalanságot Chiesával szemben, ezt követően pedig büntetőt kapott a hazai gárda. A tizenegyest Dybala rendkívül magabiztosan értékesítette, hiába találta el Kritsyuk a megfelelő irányt. A ‘Zebrák’ innentől kezdve nem adtak esélyt a Zenitnek. A 74. percben Chiesa csapta be a védőket, s egy gyönyörű egyéni akció után volt eredményes. A 82. minutumban Paulo Dybala adott remek labdát Moratának, a spanyol nem hibázott és háromgólosra növelte a két csapat közti különbséget. A ráadásban Sardar Azmoun révén még szépített a vendég alakulat, de a tényen ez már nem változtatott. A Juve zsinórban negyedik meccsét is behúzta BL-ben. 

Juventus – Zenit 4-2 (1-1)
Helyszín:
Allianz Stadion (Torino); Vezette: Alejandro Hernandez (spanyol)
Gólszerzők: Dybala (11., 58.), Chiesa (74.), Morata (82.) ill. Bonucci (26., öngól), Azmoun (90+2.)
Sárga lapok:
Locatelli (68.), Kulusevski (89.) ill. Lovren (54.)
Kiállítás: ill.

Juventus: Szczesny – Danilo, Bonucci (Rugani 85.) , De Ligt, Alex Sandro – Chiesa, McKennie, Locatelli (Arthur 80.), Bernardeschi (Rabiot 80.) – Morata, Dybala (Kulusevski 85.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Zenit: Kritsyuk – Karavaev (Malcom 58.) , Lovren, Chistyakov, Rakitsky (Dzyuba 74.) – Sutormin, Barrios, Wendel (Kuznetsov 88.), Mostoyov (Krugovoy 58.) – Azmoun, Claudinho (Erokhin 74.). Vezetőedző: Sergey Semak

A mérkőzés videós összefoglalója:

G-csoport:

A találkozót jobban kezdte a Sevilla, s ennek viszonylag rövid időn belül meglett a jutalma. A 15. percben Ocampos révén megszerezte a vezetést Julen Lopetegui legénysége. Az előny birtokában visszaesett az andalúziai alakulat teljesítménye, a Lille pedig átvette az irányítást. A 43. minutumban Jonathan David egyenlített büntetőből, a francia gárda tehát a legjobbkor egalizált. A folytatást tehát döntetlenről várták a felek.

A fordulás után gyorsan fordított a Lille OSC, az 51. percben Jonathan Ikoné volt eredményes a vendégek részéről. A mérkőzés további részében még a franciák előtt adódott néhány lehetőség, ám ezeket Gourvennec tanítványai már nem tudták kihasználni. A hosszabbításban ráadásul inkább a sárga lapoké volt a ‘főszerep’, Kovács István játékvezető mindkét fél részére három-három lapot osztott ki, összesen pedig tizenkét alkalommal mutatta fel a sárga kártyát. A Lille tehát behúzta első győzelmét, s két fordulóval a vége előtt még bárki továbbjuthat a G jelű csoportból.

Sevilla – Lille 1-2 (1-1)
Helyszín:
Ramón Sánchez Pizjuán Stadion (Sevilla); Vezette: Kovács István (román)
Gólszerzők: Ocampos (15.) ill. David (43.), Ikone (51.)
Sárga lapok: Delaney (42.), En Nesyri (60.), Lopetegui (62.), Ocampos (90.), Montiel (90+5.), Diego Carlos (90+6.) ill. Bamba (78.), Ikone (79.), Andre (87.), Xeka (90+5.), Grbic (90+6.), Yazici (90+7.)
Kiállítás: ill.

Sevilla: Bono – Navas (Montiel 65.), Kounde, Diego Carlos, Acuna – Delaney (Lamela 57.), Reges, Torres (El Haddadi 72.) – Suso (Jordan 57.), Mir (En Nesyri 57.), Ocampos. Vezetőedző: Julen Lopetegui

Lille: Grbic – Celik, Djalo, Fonte, Mandava – Sanches (Onana 75.), Andre, Ikone – Weah (Yazici 72.), David (Xeka 86.), Bamba. Vezetőedző: Jocelyn Gourvennec

A mérkőzés videós összefoglalója: