Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sevcsenko visszatér Olaszországba – sajtóhír

Egybehangzó olasz lapértesülések szerint a nyári Európa-bajnokság után az ukrán válogatott éléről leköszönő egykori Milan-ikon visszatérhet Olaszországba…

 

Megalapozott olasz sajtóinformációk szerint a közelmúltban tulajdonosváltáson áteső Genoa csapata Andrij Sevcsenkót készül kinevezni új vezetőedzőjének.

A 45 éves szakember aktív játékos pályafutása zenitjét az AC Milan alkalmazásában töltötte, melyet 1999 és 2006 között, valamint a 2008-2009-es szezonban szolgált, és 2004-ben a klub színeiben lett aranylabdás.

Sevcsenko 2016 júliusától öt éven át volt az ukrán válogatott szövetségi kapitánya, irányításával az ország történetében először negyeddöntőbe jutottak az idei Európa-bajnokságon, most pedig élete első klubedzői megbízatására készülhet.

A nagy múltú olasz csapat szakmai munkáját jelenleg Davide Ballardini irányítja. A Grifoni 12 meccs alatt szerzett egyetlen győzelmével a legutolsó bennmaradó helyet foglalja el jelen pillanatban, de a riválisok fordulóbeli pályára lépése még hátra van, így akár kieső helyre is süllyedhetnek.