Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga NOS: a Benfica kiütötte a Braga együttesét – videóval

A portugál labdarúgó-bajnokság (Liga NOS) 11. fordulójának zárómérkőzése egy igazi rangadó volt, a Benfica fogadta a Braga együttesét.

(Photo by Joao Rico/DeFodi Images via Getty Images)

A hétvége rangadóján a Benfica nagyon jól sáfárkodott helyzeteivel, így végül féltucat gólt rámolt be ellenfelének. A vezetést már a második percben sikerült megszerezniük Grimaldo révén, ám erre még tudott válaszolni a Braga, a 12. minutumban Ricardo Horta tudott kiegyenlíteni. A 38. percben újra előnyhöz jutottak a hazaiak, Darwin Nunez talált be, majd a félidő vége előtt Everton két gólpasszt is kiosztott Rafa Silvának, így a szélső duplájával már kiütés szaga volt a dolognak. Az első játékrészben a hazaiaknál sérülés miatt két kényszerű csere is volt, Joao Mariót és Lucas Verissimót is le kellett cserélni, utóbbit hordágyon vitték le.

A második félidőben újabb két gólt rámolt be a Benfica, ezúttal Rafa Silva szolgálta ki Evertont az 52. percben, majd hét minutummal később Darwin Nunez adott gólpasszt szintén a brazil csatárnak, akinek a duplájával kialakult a 6-1-es végeredmény. A Sasok ennek következtében továbbra is tapadnak a Portóra és a Sportingra, akiknek 29-29 pontjuk van, míg a Benficának 28, amivel jelenleg a dobogó legalsó fokára férnek fel. A Braga jelenleg az 5. helyet foglalja el 19 egységgel, így ők már kiszálltak a bajnoki címért folytatott harcból.

Benfica – Braga 6-1 (4-1)
Játékvezető: A. Soares Dias, Helyszín: Luzi Stadion (Lisszabon)
Gólszerzők: Grimaldo (2.), D. Nunez (38.), R. Silva (42., 45+3.), Everton (52., 59.) ill. R. Horta (12.)

A 11. forduló eredményei
Péntek
Gil Vicente – Arouca 1-1
Boavista – Famalicao 2-5

Szombat
Vizela – Estoril 1-1
Portimonense – Belenenses 2-0
Guimares – Moreirense 2-1

Vasárnap
Tondela – Maritimo 4-2
Santa Clara – Porto 0-3
Ferreira – Sporting 0-2
Benfica – Braga 6-1

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye