Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21-es Eb-selejtező: Szánthó gólja döntött a lettek ellen

Még csak az ötödik fordulót rendezték az U21-es Európa-bajnokság selejtezőjének B-csoportjában, de a magyar válogatott nagyon komoly lemaradásba került volna, ha nem győzi le Lettországot.

Az első lehetőség a lettek előtt alakult ki, de Lüsins próbálkozását blokkolták a mieink, majd Soltész lövését védte Soloha. A 26. percben Lotcikovs lőtt fölé, majd Mocsinak kellett mentenie a kapunk előtt. A 31. percben jött az addigi legnagyobb helyzet, Csóka fejelhetett közelről, de mellé bólintott. A 43. minutumban Kerkez beadása után Németh kerülhetett volna helyzetbe, de mentettek a vendégek védői. A második félidő első lehetősége is a lettek előtt alakult ki, de Korotkovs lábáról fölé pattant a labda. Az 52. percben Skribek betalált, de lesen volt, így nem adták meg a gólt. A magyar csapat fölényben játszott, de csak kisebb lehetőségeket tudtak kidolgozni a mieink. A 77. percben végre megtört a jég, Skribek és Szánthó játszott össze a tizenhatoson belül, a Ferencváros támadója pedig nem hibázott (1-0). Ezután igyekeztek egyenlíteni a lettek, a 89. percben pedig helyzetbe is kerültek, de Hegyi bravúrral védte Samoilovs lövését, így megszerezte a három pontot Gera Zoltán együttese

U21-es Eb-selejtező:
Magyarország – Lettország 1-0 (0-0)
Gólszerzők:
Szánthó (77.), ill. 

A B-csoport további mérkőzései:

San Marino – Izrael 0-4
Németország – Lengyelország 0-3 (a mérkőzés 70. percében)

A B-csoport jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)