Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: a törökök kiütötték Gibraltárt, a norvégok viszont nem bírtak a lettekkel – eredmények, összefoglaló

Folytatódott a világbajnoki selejtező-sorozat utolsó előtti fordulója. Törökország a nulla pontos Gibraltárral találkozott és a papírforma szerint győzött is, nem is kevés góllal. A norvég válogatott viszont csak egy gólnélküli döntetlent tudott összeszedni a tét nélkül játszó Lettország ellen. Finnország viszont magabiztos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovina felett, még emberhátrányban is.

(Photo by Arif Hudaverdi Yaman/Anadolu Agency via Getty Images)

G-csoport:

Nem történt meglepetés a Törökország – Gibraltár találkozón, a hazaiak fölényes győzelmet arattak. A vezetést a 11. percben szerezték meg Akturkoglu révén, majd Devisoglu duplázptt a 38. és a 41. percben. Mindeközben a 22. percben emberhátrányba került Gibraltár, miután Oliverót azonnali piros lappal kiállították. A második félidőben a góljai számát is megduplázták a törökök. A 65. percben Demiral talált be, majd a 81. percben Dursun révén az ötödik gólt is meglőtték. A mérkőzést végül a 84. percben Müldür zárta le, bár a 91. percben Dursun is betalált, ám ezt a gólt les miatt érvénytelenítették. A törökök ezzel a győzelemmel feljöttek a csoport második helyére, ám még nem biztos, hogy ott lesznek a pótselejtezőben.

Törökország – Gibraltár 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Akturkoglu (11.), Devisoglu (38. 41.), Demiral (65.), Dursun (81.), Müldür (84.) ill. –
Kiállítás: – ill. Olivero (22.)

Bár az egész mérkőzésen dominált Norvégia, egyszerűen nem tudtak betalálni Lettországnak. Nagyon hiányzott a hazaiaknak Erling Haaland, aki nem szerepelt a keretben. A lettek pedig nem nehezítették meg a dolgukat, ezt viszont nem tudták kihasználni a 90 perc alatt. Norvégia így pontegyenlőséggel a harmadik helyen áll, és az utolsó meccsen fog eldőlni, hogy ott lesz-e a pótselejtezőben.

Norvégia – Lettország 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –

A G-csoport jelenlegi állása:

D-csoport: 

Érdekes mérkőzést játszott egymással Bosznia-Hercegovina és Finnország. A bosnyákok végig sokkal jobban játszottak, ám ezt egyáltalán nem tudták kihasználni, míg a finnek szinte minden helyzete bement. A 25. percben a vendégeknél Pukki büntetőt hibázott, ám a 29. percben Forss javított és vezetést szerzett csapatának. A 37. percben ráadásul emberhátrányba kerültek a finnek, miután Raitalát azonnali piros lappal kiállították. A második félidőt is a vendégek lőttek gólt az 51. percben Lod révén, bár a 69. percben a bosnyákok végre szépíteni tudtak a rengeteg helyzetükből Menalo góljával. A játék képét tekintve egyenlítésnek kellett volna következnie, ám a 73. percben O’Shaughnessy góljával lezárták a finnek a mérkőzést, akik ezzel bebiztosították a második helyüket a csoportban.

Bosznia-Hercegovina – Finnország 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Menalo (69.) ill. Forss (29.), Lod (51.), O’Shaughnessy (73.)
Kiállítás: – ill. Raitala (37.)

A D-csoport jelenlegi állása: