A francia bajnokság (Ligue 1) 14. fordulójában a Paris Saint-Germain a Nantes csapatát fogadta. Már nagyon hamar vezetést szerzett a párizsi klub, de egy kisebb áramszünet és egy kiállítás után bajba került a hazai csapat. Végül jött egy öngól és Lionel Messi, aki végre megszerezte első gólját a francia bajnokságban.
(Photo by John Berry/Getty Images)
Már az elején, a 2. percben vezetést szerzett a PSG, miután Parades passza után Mbappé gyönyörű gólt lőtt a kapuba. A 18. percben Lionel Messi küldött egy lövést a bal alsó sarok irányába, de Lafont hatalmas bravúrral védett. A 30. percben Neymar hagyott ki egy nagy helyzetet, és hiába lőtt laposan a kapus felé, a kapus megfogta a labdát. A 38. percben Messi szerezte meg a labdát és meg is célozta vele a kapu jobb alsó sarkát, ám a kapusnak sikerült kiütnie a próbálkozást. A PSG sokkal jobban játszott az egész játékrészben, de újabb gólt már nem szerzett.
A második félidőben viszont teljesen fordult a kocka, és meglepetésre a Nantes volt fölényben. Az 51. percben Coulibaly fejelt kapura egy beadást követően, de a kapu közepébe tartó labdát Navas védeni tudta. A 65. percben azonban Navas elkaszálta a tizenhatoson kívül a kapura törő Blast, amiért a játékvezető azonnali piros lapot adott a kapusnak. A 76. percben ráadásul ki is egyenlített a Nantes. Kolo Muani első lövését még védte a Navast váltó Sergio Rico, de a kipattanót most sarokkal lőtte el Kolo Mauni, amit szintén kiütött a kapus, ám a játékvezető az órájára mutatva jelezte, hogy a labda bent volt a kapuban már. Ez viszont mintha csak feltüzelte volna a PSG-t, és egyre jobban játszott. A 82. percben már ismét vezettek a párizsiak egy öngóllal, ami Appiah-ról pattant be a saját kapujába. Nem kellett sokat várni a következő találatra sem, hiszen a 89. percben jött Lionel Messi, és meglőtte első francia bajnoki gólját: Mbappé passzát követően Messi egyedül mehetett a megzavarodott védők mellett a kapu felé, majd a kapus mellett be is talált a hálóba, amivel lezárta a mérkőzést.
PSG – Nantes 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Mbappé (2.), Appiah (82. – öngól), Messi (89.) ill. Kolo Muani (76.)
Sárga lap: Verratti (71.) ill. Chirivella (39.), Blas (83.)
Kiállítás: Navas (65.) ill. –
A forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
AS Monaco – Lille 2-2
Szombat:
PSG – Nantes 3-1
21:00 Rennes- Montpellier (Tv: DigiSport 1)
Vasárnap:
13:00 Brest – Lens (Tv: DigiSport 2)
15:00 Angers – Lorient (Tv: DigiSport 3)
15:00 Metz – Bordeaux
15:00 Strasbourg – Reims (Tv: DigiSport 2)
15:00 Troyes – St. Etienne
17:00 Clermont – Nice (Tv: DigiSport 2)
20:45 Olympique Lyon – Olympique Marseille (Tv: DigiSport 1)
A tabella jelenlegi állása:
A góllövőlista jelenlegi állása:
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt