Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz klubok vinnék a PSG mellőzöttjét – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint az olasz bajnokság (Serie A) két csapatánál is szóba került a Paris Saint-Germain együttesében kevesebb lehetőséghez jutó középpályás leigazolása…

(Photo by Erwin Spek/Soccrates/Getty Images)

Az átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál szerint a Juventus és a játékost korábban már foglalkoztató AS Roma csapata egyaránt fontolóra vette a Paris Saint-Germain csapatában kevesebb lehetőséghez jutó középpályás, Leandro Paredes januári megszerzését.

A 27 éves védekező középpályás három évvel ezelőtt 40 millió euróért cserébe igazolt a Zenittől a PSG-hez. A párizsi csapat színeiben 2019 januárja óta 94 összecsapáson lépett pályára, ám korábbi meghatározó szerepe után az aktuális idényben csupán két bajnokin szerepelt, amely csak részben magyarázható a sérüléseivel. A beszámolók szerint a játékos és klubja egyaránt nyitott lehet a váltásra, érdeklődőből pedig nincs hiány.

A 41-szeres argentin válogatott Paredes számára egyáltalán nem ismeretlen a Serie A mezőnye, hiszen a Chievo Verona, az AS Roma és az Empoli színeiben korábban 2014 és 2017 között már szerepelt a ligában.