Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

19 éve dobták be Luis Figónak a disznófejet a Barcelona szurkolói – VIDEÓ

Bár több játékos is váltott már csapatot a Barcelona és a Real Madrid között, a leghíresebb mindig Luis Figo átigazolása marad, 19 éve pedig napra pontosan ma történt meg a hírhedt “disznófejes” eset.

(Photo by Firo Foto/Getty Images)

A portugál támadó 2000-ben hagyta el a katalán gárdát öt szezon után a fővárosi csapat kedvéért, amit a barcelonai szurkolók azóta sem tudtak megbocsátani neki.

Figo 2002 november 23-án második alkalommal lépett pályára immáron a Real Madrid játékosaként a Camp Nouban, amit a hazai drukkerek mindenképpen emlékezetessé akartak tenni. A rengeteg molinó és tábla mellett különböző dolgokat dobáltak be a pályára, amikor a portugál a szögletekhez készülődött, ezeket ráadásul állítólag direkt a szurkolók provokálása miatt vállalt el. Az egyik sarokrúgás alkalmával azonban egy igen meglepő dolog, egy disznófej repült a pályára, hogy a drukkerek ezzel fejezzék ki az árulása miatti csalódottságot. 

Az alábbi videón meg is tekinthető a jelenet, de a fenti képen is ki lehet szúrni a disznófejet: