Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk!”

Megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját Xavi, a Benfica elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája összecsapásra hangolva.

A Barca új trénere első Bajnokok Ligája mérkőzésére készül, ahol nem kicsi a tét: A Barca jelenleg második az őt két ponttal követő portugálok előtt az E-csoportban. Egy győzelemmel máris továbbjuthatnak a katalánok, csakhogy a két csapat első mérkőzését a Benfica nyerte, nagyon simán!

“Meg kell mutatnunk, hogy jobb csapat vagyunk annál, amely kikapott Portugáliában!” – kezdte Xavi, emlékeztetve mindenkit az első mérkőzés alakulására.

Pozitívan kell megközelítenünk a meccset. Támadni akarunk és nyerni, hiszen ha három pontot szerzünk, ott vagyunk a legjobb 16 között.” – folytatta Xavi.

Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak azért, ahogyan a Camp Nouban fogadtak a hétvégén. Életem nagy részét ebbe na stadionban töltöttem, de hasonló hangulatot keveset tapasztaltam! A szurkolóink hihetetlenek! Kedd este még nagyobb szükségünk lehet rájuk, hiszen plusz motivációt adhatnak a csapatnak! Csak együtt sikerülhet!” – így a katalánok trénere, aki elsősorban mentális oldalról közelítette meg a találkozót.

 

Az FC Barcelona 21:00-tól (Tv: m4 Sport) fogadja majd a Benfica együttesét a Camp Nouban!