A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulónak szerdai játéknapján az Inter hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Sahtar Donyeck ellen, míg az Ajax a Besiktas otthonából távozott három ponttal.
(Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images)
Az eddig is százszázalékos Ajax a 22. percben hátrányba került török ellenfelével szemben, ám a fordulást követően a szupercsere mindent megváltoztatott. Sebastien Haller a padról beszállva előbb egyenlített az 54. minutumban, negyed órával később pedig a győztes találatot is megszerezte a francia csatár.
Az amszterdamiak továbbjutása eddig sem forgott veszélyben, most biztosították helyüket a legjobb 16 között. A Besiktas 0 ponttal sereghajtó a C-jelzésű kvartettben.
Bajnokok Ligája, C-csoport, 5. forduló
Besiktas – Ajax 1–2 (1-0)
Helyszín: Vodafone Park; Játékvezető: Irfan Peljto
Gólszerzők: Ghezzal (22. – büntető), ill. Haller (54., 69.)
Sárga lap: Larin (88.), ill. Haller (85.)
Besiktas: Günok – Rosier, Vida, Montero (Uysal 81.), Meras – Pjanic (Ucan 81.), Topal (Hutchinson 81.) – Ghezzal (Batshuayi 67.), Teixeira (Bozdogan 59.), N’Koudou – Larin. Vezetőedző: Sergen Yalcin.
Ajax: Onana – Mazraoui (Timber 72.), Schuurs (Rensch 77.), Martínez, Tagliafico (Blind 77.) – Klaassen, Berghuis (Taylor 83.), Gravenberch – Neres, Tadic, Daramy (Haller 46.). Vezetőedző: Erik ten Hag.
A találkozó videós összefoglalója:
A csoport aktuális állása:
Az Inter a viszonylag eseménytelen első félidőt követően Edin Dzeko duplájának köszönhetően tartotta otthon a három pontot: a milánóiak bosnyák válogatott csatára mind a 61., mind pedig a 67. percben eredményes volt. A Sahtar nem igazán mutatott életjelet magáról, ami a támadójátékot illeti, a kétgólos hátrány pedig megpecsételte a sorsukat.
Bajnokok Ligája, D-csoport, 5. forduló
Inter – Sahtar Donyeck 2–0 (0-0)
Helyszín: Giuseppe Meazza Stadion; Játékvezető: Ovidiu Hategan
Gólszerzők: Dzeko (61., 67.)
Sárga lap: Vitao (49.)
Inter: Handanovic – Skriniar, Ranocchia, Bastoni – Darmian (D’Ambrosio 78.), Barella (Vidal 78.), Brozovic, Calhanoglu (Sensi 86.), Perisic (Dimarco 86.) – Lautaro (Correa 68.), Dzeko. Vezetőedző: Simone Inzaghi.
Sahtar Donyeck: Trubin – Dodo, Vitao, Marlon, Matviienko – Stepanenko (Antonio 46.), Maycon – Tete (Marlos 80.), Pedrinho (Bondarenko 73.), Solomon – Fernando (Mudryk 81.). Vezetőedző: Roberto De Zerbi.
A találkozó videós összefoglalója:
A csoport aktuális állása:
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…