Az Ajax fiatal sztárjára hajt a Liverpool! – sajtóhír

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese a legfrissebb sajtóértesülések szerint az Ajax középpályását, Ryan Gravenberchet igazolná le.

(Photo by ANP Sport via Getty Images)

Jürgen Klopp a nyári átigazolási időszakban rendbe rakta a Liverpool védelmi vonalát, hogy ne történhessen meg ismételten az a szituáció, mint a tavalyi szezonban, hogy elfogynak a középhátvédei. A mostani idényre viszont többen is azt rótták fel a német menedzser számára, hogy nem pótolta megfelelően a PSG-hez távozó Georginio Wijnaldumot, akinek a hiánya néha érződik a csapat középpályás játékán. A Calciomercato értesülései szerint viszont a német mester megtalálta az ideális jelöltjét a posztra, méghozzá az Ajax középpályásának, Ryan Gravenberchnek a személyében. A 19 esztendős tehetségnek még másfél év van hátra a szerződéséből a holland csapatnál, így viszonylag “könnyen” mozdítható lenne a soron következő téli vagy akár a nyári átigazolási időszakban is. Nem a Liverpool viszont az egyetlen érdeklődő Gravenberch iránt, ugyanis a beszámolók alapján Massimiliano Allegri is szívesen a soraiban tudná a Juventusnál a fiatal tehetséget, ahol az olasz mester leginkább a középpályán szeretne változtatásokat eszközölni.

Gravenberch 2019 szeptemberében került fel az Ajax felnőtteihez. A klub színeiben azóta 80 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 10 gólt és 8 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 33 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.