El: esélye sem volt Sevillában, ismét pont nélkül maradt a Fradi! – videóval

Az Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában az eddig pont nélkül álló Ferencváros újabb vereséget szenvedett: ezúttal a Real Betis hazai pályán gyűrte le Peter Stöger csapatát, méghozzá 2–0-ra.

A Fradi nagyon korán, már az 5. percben hátrányba került a mérkőzésen: Joaquín a jobb szélen megiramodó Hector Bellerínt vette észre nagyszerűen, akinek a középre tett labdáját Cristian Tello közelről a kapuba juttatta. A magyar gárda nem tört össze a bekapott gól után, hiszen két lövéssel is próbálkozott: Tokmac Nguen nem találta el a kaput, míg Ryan Mmaee kísérletét Claudio Bravo hárította. Fél óra elteltével a Betis előtt két ziccer is adódott, ám Dibusz Dénes eszén nem tudtak ismét túl járni a hazaiak. A félidő végén Botka Endre besárgult, egygólos különbséggel vonultak az öltözőbe a felek.

A fordulást követően nem sok minden változott, sőt ugyanúgy egy góllal indított Manuel Pellegrini alakulata. Nem is akármilyennel, Sergio Canales Dibusznak esélyt sem adva tekert a hosszú felsőbe. A Ferencváros ezt követően szemmel láthatóan végleg letett a pontszerzésről, kisebb helyzetekkel csordogált a játék.

A Ferencváros öt forduló elteltével 0 pontos az El-ben… Utolsó meccsüket a Leverkusen ellen vívják majd a zöld-fehérek, méghozzá a Groupama Arénában.

Európa-liga, G-csoport, 5. forduló
Real Betis – Ferencváros – (1-0)
Helyszín: Estadio Benito Villamarín; Játékvezető: Ruddy Buquet
Gólszerzők: Tello (5.), Canales (52.)
Sárga lap: Botka (42.), Vécsei (49.), Laidouni (79.)

Betis: Bravo (Silva 72.) – Bellerín, Bartra, González, Miranda – Rodríguez, Canales – Joaquín (Lainez 72.), González (Guardado 67.), Tello – Iglesias. Vezetőedző: Manuel Pellegrini.

Fradi: Dibusz – Botka (Wingo 79.), Blazic, Mmaee, Kovacevic, Cabraja – Vécsei (Laidouni 72.), Loncar – Zachariassen (Gavric 88.), Mmaee (Mak 72.), Tokmac (Szánthó 88.). Vezetőedző: Peter Stöger.

A találkozó videós összefoglalója:

A csoport aktuális állása: