Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: új szerződést kapott Stefan Pioli! – HIVATALOS

Majdnem egy hónappal hamarabb megkapta karácsonyi ajándékát az AC Milantól a klub vezetőedzője, Stefano Pioli. Az olasz szakember új szerződése immár 2023. nyaráig lesz érvényes.

(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)

A korábban az Intert és a Fiorentinat is irányító Pioli 2019. őszén érkezett a Milanhoz, ahol kezdetben erős fenntartásokkal fogadták. Azonban az elmúlt években egyre erősebb eredményeket ért el, miközben a keretet folyamatosan toldotta-foldotta. Aktuális kontraktusa a mostani idény végén járt volna le a milánóiakkal.

Az 56 esztendős Piolival kapcsolatban szinte egyáltalán nem volt edzőkérdés a San Siroban, mégis egészen idáig húzódott a szerződéshosszabbítása. Ám megérte a türelem a tréner részéről, ugyanis a Milan vezetői eddigi éves, 2 millió euróról szóló szerződését immár feltornázták 3 millióra, amivel éppen annyit fog keresni, mint Luciano Spalletti a Napolinal és Maurizio Sarri a Lazionál. Igaz, náluk még így is többet kap Massimiliano Allegri (Juventus, 7 millió), José Mourinho (Roma, 7) és Simone Inzaghi (Internazionale, 4).

Az AC Milan jelenleg fej-fej mellett vezeti a Serie A táblázatát a Napolival, míg a Bajnokok Ligájában kiharcolhatja a továbbjutást a csoportkörből, ám ehhez bravúrt kellene elérniük hazai pályán, a vendég Liverpool ellen.