Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: hátrányból fordítva győzte le a Dortmund a Wolfsburgot – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 13. fordulójában a Borussia Dortmund csapata a Wolfsburg otthonába látogatott. A vendégek már nagyon hamar hátrányba kerültek, de sikerült megfordítaniuk az eredményt, ráadásul Erling Haaland góllal tért vissza. A Dortmund így ha ideiglenesen is, de átvette az első helyet a tabellán. 

(Photo by Boris Streubel/Getty Images)

Már nagyon hamar, a 2. percben hátrányba került a Borussia Dortmund csapata, miután Weghorst fejelte a labdát a kapu bal oldalába Baku csodálatos keresztlabdáját követően. Ezt követően a játék képét tekintve jobban játszott a Dortmund, bár a 17. percben egy átívelést követően a tizenhatoson Weghorst küldött szép lövést a bal felső sarok irányába, de Kobel szépen védett. A 32. percben viszont Lacroix rúgta fel Reust a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott a Dortmund. Emre Can állt oda a labda mögé elvégezni a büntetőt, és laposan a kapu bal oldalába lőtte, amivel kiegyenlített csapatának. Sok esemény ezt követően már nem történt az első játékrészben.

A második félidőt jól kezdte a Dortmund. A 48. percben a kapusnak Malen nagy lövését kellett hárítania. Az 54. percben viszont már Lacroix kapott tökéletes labdát, amivel meg is célozta a kapu jobb oldalát, Kobel szép mozdulattal védett. Egy perccel később viszont vezetést szerzett a Dortmund: Reus passzolt remekül Malen irányába, aki a kint álló kapus feje fejelt átemelte a labdát a kapu bal felső sarkába. A Wolfsburg azonban nem adta fel. A 61. percben egy szabadrúgás után Brooks indult be kiválóan a kapu elé, majd közelről a kapu fölé fejelt. A 67. percben akár egyenlíthettek is volna a hazaiak, amikor Lukebakio szlalomozott át a védőkön és lőtt is a kapu bal oldalának irányába, de Kobel kiütötte a labdát, ami így Waldschmidt elé pattant, az ő próbálkozását azonban blokkolták. A csereként beálló Haaland azonnal helyzetbe is került a 73. percben, amikor egy jó labdaátvétel után a bal alsó sarkot célozta meg, ám a kapus védte a lövését. A 79. percben Lukebakio ugrott fel, hogy kapura fejelje a szögletből középre érkező labdát, de az centikkel a kapu fölé szállt. A 81. percben azonban jött Haaland és megszerezte csapata harmadik gólját: nagyon jól érkezett a norvég Brandt labdájára, és szép mozdulattal a kapu közepébe lőtte. A végére még érkezett két helyzet mindkét oldalon: a 87. percben Reus eresztett el hatalmas lövést a kapu bal oldalának irányába, de a kapus bravúrral védett, majd a 89. percben Vranckx lőtt távolról kapura, de itt is védett Kobel, ezzel pedig lezárult a mérkőzés.

Wolfsburg – Borussia Dortmund 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Weghorst (2.) ill. Can (35. – büntetőből), Malen (55.), Haaland (81.)
Sárga lap: Lukebakio (25.), Lacroix (32.), Nmecha (37.), Arnold (42.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

A 13. forduló eddigi eredményei és további programja: 

Péntek:
VfB Stuttgart – Mainz 1-2

Szombat:
Fürth – Hoffenheim 3-6
Hertha BSC – Augsburg 1-1
Köln – Borussia Mönchengladbach 4-1
Vfl Bochum – Freiburg 2-1
Wolfsburg – Borussia Dortmund 1-3
18:30 Bayern München – Bielefeld (Tv: Aréna 4)

Vasárnap:
15:30 Frankfurt – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
17:30 RB Leipzig – Bayer Leverkusen (Tv: Aréna 4)

A tabella jelenlegi állása:

A tabella jelenlegi állása: