Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Zapata bombája döntött, kikapott odahaza a Juventus! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 14. fordulójának szombat esti rangadóján a Juventus az Atalantát fogadta. Allegri tanítványai ismét nagyon gyenge teljesítménnyel rukkoltak elő, amit a bergamóiak ki is használtak, így 3 ponttal térhettek haza.

(Photo by Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images)

Szinte ott folytatta a Juventus csapata az Atalanta elleni mérkőzést, ahol a Chelsea ellen abbahagyta a hétközi BL meccsen, azaz erősen ötlettelen játékkal rukkoltak ki, különösen az első 30 percben. A mérkőzés menetét az Atalanta irányította, és a 28. percben előnybe is kerültek, miután egy labdavesztést kihasználva Zapatához került a játékszer, a támadó pedig elemi erővel a léc alá bombázta a labdát, 0-1! A bekapott gólt követően megpróbált támadóbban fellépni a Juve, de nem tudtak komoly lehetőséget kialakítani a nagyszünetig. A második játékrészben sokáig nem változott semmit a játék képe, ez pedig az Atalantának tökéletes volt. A 60. perctől némileg nyomás alá tudta helyezni a hazai csapat az ellenfelét, de Rabiot lövésén kívül ez nem igazán mutatkozott meg komoly helyzetek formájában. Az utolsó 20 percben nagyon sokat állt a játék, folyamatos fociról nem igazán lehetett beszélni. A 95. percben aztán Dybala szabadrúgása jelentett hatalmas lehetőséget a hazaiak számára, de a felsőléc megakadályozta őket az egyenlítésben. A Juve hiába próbált meg mindent, ez ismét csak egy nagyon gyenge teljesítményre volt elegendő.

Juventus – Atalanta 0-1 (0-1)
Helyszín: Allianz Stadion Vezette: G. Ayroldi
Gólszerző: -ill. Zapata (28.)
Sárga lapok: Cuadrado (51.), Rabiot (66.), Locatelli (88.) ill. Freuler (32.), Malinovsky (37.), Zappacosta (43.), Demiral (70.), Djimsiti (84.)
Kiállítás: -ill.-

Juventus: Szczesny – Alex Sandro, Bonucci, de Ligt, Cuadrado – Rabiot, Locatelli, McKennie (Kean 64.), Chiesa (Bernardeschi 46.) – Morata (Kaio Jorge 86.), Dybala Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Atalanta: Musso – Toloi, Demiral, Djimsiti – Zappacosta (Palomino 71.), Freuler, de Roon, Maehle – Pessina (Pasalic 60.), Malinovsky (Koopmeiners 87.) – Zapata Vezetőedző: Gian Piero Gasperini

 

A mérkőzés összefoglalója:

A 14. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Cagliari 1-1 Salernitana

Szombat:
Empoli 2-1 Fiorentina
Sampdoria 3-1 Verona
Juventus 0-1 Atalanta
20:45 Venezia – Inter (Tv: Sport 1)

Vasárnap:
12:30 Udinese – Genoa (Tv: Sport 2)
15:00 AC Milan – Sassuolo (Tv: Sport 2)
15:00 Spezia – Bologna
18:00 AS Roma – Torino (Tv: Sport 2)
20:45 Napoli – Lazio (Tv: Sport 2)

 

A bajnokság aktuális állása:

 

A góllövőlista állása: