Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Tovább folytatódik a Besiktas vesszőfutása, most a török bajnokságban (Süper Lig). A 14. fordulóban a Giresunspor csapatát fogadta a Vodafone Parkban, majd egy csúnya, négygólos vereségbe futott bele, amivel már zsinórban négy meccset vesztettek el a bajnokságban az isztambuliak.
(Photo by Emrah Yorulmaz/Anadolu Agency via Getty Images)
A játék képét tekintve nem volt kirívóan jobb a Girenunsport, viszont nagyon jól használta ki a helyzeteit. A 22. percben már büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Diabate értékesített is, de a mérkőzés és a Besiktas sorsát nem ez, hanem egy 39. perces kiállítás pecsételte meg, amikor azonnali piros lapot a játékvezetőtől Uysal.
Az emberelőnyt az első félidőben nem tudta még a Giresunspor kihasználni, a második játékrészben annál inkább. Az 55. percben érkezett a második góljuk Balde révén, majd a 64. percben Serginho is betalált. A kegyelemdöfés a 90. percben érkezett Champness góljával, és ezzel le is zárták a mérkőzést. A Besiktas jelenleg csak a 10. a török bajnoki tabellán.
Besiktas – Girenunspor 0-4 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Diabate (22. – büntetőből), Balde (55.), Serginho (64.), Champness (90.)
Sárga lap: Josef (62.) ill. –
Kiállítás: Uysal (39.) ill. –
A bajnokság jelenlegi állása:
A góllövőlista jelenlegi állása:
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…