Bielsának kétségei vannak a profi futball jövőjével kapcsolatban

Egyszerű sajtótájékoztatónak indult, amelyen végül Marcelo Bielsa, a Leeds United argentin menedzsere kemény kritikát fogalmazott meg a sportág vezetőinek címezve. A 66 éves szakember azt kifogásolja, hogy a labdarúgás évről évre egyre inkább elüzletiesedik, a játékosokat a nyereség növelése érdekében teljesen kifacsarják, miközben a minőség folyamatosan romlik.

(Photo by Adam Davy/PA Images via Getty Images)

Marcelo Bielsa korábban azt mondta, hogy véleménye szerint fizikálisan a Premier League színvonala ebben a szezonban érezhetően romlott. A Leeds United kedden a Crystal Palace-szal játszik az angol bajnokságban, de a meccset felvezető sajtótájékoztató egy idő után már nem a bajnokiról szólt, hanem a korábban említett felvetésről.

“Nem tudnám pontosan megfogalmazni. Őszintén szólva, bármi, amit mondanék, inkább csak feltételezés lenne, magam sem vagyok teljesen biztos az elképzelésemben. Az viszont egyértelmű, hogy a versenynaptár már hihetetlenül telített, és teljes mértékben fittyet hány a mérkőzésekre való készülés felépítésére. Pontosan ezért vannak kétségeim a profi futball jövőjét illetően, mert folyamatosan áruba bocsájtják, miközben a termék egyre csak romlik. Úgy képzelik, hogy több mérkőzést próbálnak eladni, anélkül, hogy figyelembe vennék azt, hogy a játékosok körülményei megfelelőek-e ahhoz, hogy jobb eredményeket mutassanak fel. A Premier League-játékosok fele a világbajnokságon is ott lesz. A bajnokság tíz nappal a világbajnokság előtt ér véget. A világbajnokság számít a legkívánatosabb terméknek a labdarúgásban, a futballistáknak és az edzőknek is a nemzeti csapatokban, ugyanakkor a létező legkevesebb lehetőséget kapják arra, hogy megfelelően készítsék fel a csapatot, ami kizárólag egyetlen eredménnyel párosul, hogy a meccsek csak egyre rosszabbak lesznek” – fogalmazta meg véleményét Bielsa.