Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Ancelotti szerint csapata bármire képes lehet!

Az Athletic Bilbao elleni, nehézkes hazai győzelmet követően abszolút elégedettnek tűnt a blancók trénere, elsősorban csapata hozzáállása és szenvedélye miatt. 

“Egy jó csapat ellen játszottunk, akik nagyszerű idegenbeli sorozatban vannak (most veszítette el a Bilbao veretlenségét – a szerk.), ráadásul két nappal többet is pihenhettek a találkozóra, mint mi. Látszott a csapatomon a fáradtság, az első félidőben még jól játszottunk, a szünet után viszont pontatlanok voltunk, sokat hibáztunk. Minden dicséret megillet a játékosaimat, hiszen újfent bebizonyították, hogy nem adják fel, még akkor sem, ha érezhetően nem működik jól, amit elterveztünk! Hatalmas szenvedélyt és akaratot láttam vissza! Örülünk a győzelemnek, különösen annak fényében, hogy a futballban 1-0-ás vezetést sosem egyszerű megőrizni, hiszen bármi megtörténhet: bármikor jöhet egy pontrúgás, egy egyéni hiba hátul. Bebizonyítottuk azt is, hogy igen is tudunk szenvedni a sikerért! Ilyen hozzáállással bármire képesek lehetünk!” – idézi a madridiak honlapja Ancelotti meccs utáni gondolatait.

“Nagyszerű sorozatban vagyunk, amire büszkék lehetünk. Nem véletlen, ha hét meccset is nyer egy csapat zsinórban! Elégedett vagyok minden egyes játékosommal, azokkal is, akik ebben az időszakban esetleg kevesebb lehetőséget kaptak.” – folytatta az olasz mester, majd külön méltatta az ezúttal is több fontos védést bemutató kapusát, Thibaut Courtois-t.

“Courtois egészen emberfeletti teljesítményt nyújt mostanság! Fejlődnünk kell védekezésben, hiszen nem lesz mindig ott, hogy segítsen rajtunk! Nehéz megmondani, hogy ki a legjobb kapus, akivel együtt dolgozhattam, de nem kérdés, hogy Casillas, Diego Lopez, Buffon, Neuer vagy Cech mellett Courtoist is említeném!” – így a blancók trénere.