A Tottenham támadóját akarja az Ajax! – sajtóhír

A The Times beszámolója alapján a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Ajax Amszterdam a Tottenham mellőzött támadóját, Steven Bergwijnt szeretné megszerezni…

A brit lap úgy tudja, Steven Bergwijn lehet az Ajax Amszterdam januári célpontja. A támadót már korábban is hírbe hozták a neves holland együttessel, az átigazolás akkor elmaradt. A 24 éves játékos láthatólag nem igen szerepel Antonio Conte jövőbeli tervei között, minden bizonnyal megfelelő ajánlat esetén távozhat. Érdekesség egyébként, hogy Bergwijn a rivális PSV Eindhoventől igazolt át a Tottenham Hotspurhöz. Bár azt sem szabad elfelejteni, hogy 2009-2011-ig az Ajax utánpótlásában nevelkedett, ráadásul Amszterdamban is született.

Steven Bergwijnt 2020 januárjában nem kevesebb mint 30 millió euró ellenében szerződtette a Tottenham Hotspur. A holland válogatott támadó eddig 62 tétmérkőzésen lépett pályára a Spurs színeiben, ezeken 4 gólt és 9 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2025-ig érvényes, a transfermarkt pedig 22 millió euróra taksálja piaci értékét. Volt csapatával, vagyis a PSV-vel háromszoros bajnok, igaz tevékenyen a harmadik aranyból vette ki a részét.