Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Axel Witsel a Serie A-ban folytathatja – sajtóhír

A belga labdarúgót a Juventus igazolná le, mivel szerződése 2022-ben lejár, az olasz rekordbajnoktól pedig már megszokhattuk, hogy szabadúszó játékosokra az elsők között csapnak le.

(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

A Juventus a Borussia Dortmund középpályását, Axel Witselt szeretné leigazolni jövő nyáron, ráadásul ingyen, mert szerződése lejár a német alakulattal.

A BVB mindenképpen elengedné a belga válogatott középpályást, mert ő az egyik legjobban fizetett játékos a klubnál, valamint már kezd idősödni is, és az együttesnél inkább a fiatalokra építenének a jövőben.

Witsel 2018-ban érkezett a Dortmundhoz a kínai Tianjin Tianhai alakulatától 20 millió euró ellenében. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 125 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Bundesligában szereplő csapat színeiben, amelyeken 11 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.