Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Haaland csereként duplázott, kiütéssel nyert a Dortmund! – videóval

Az UEFA Bajnokok Ligája C jelű csoportjának utolsó körében a Borussia Dortmund a Besiktast fogadta, míg az Ajax Amszterdam a Sporting Lisszabont látta vendégül…

(Photo by Alex Grimm/Getty Images)

A mérkőzést egyértelműen jobban kezdte a Dortmund. Marco Rose csapata már az 1. percben szögletet végezhetett el, ám ezt nem tudta gólra váltani a hazai együttes. A 15. minutumban ismét sarokrúgással jöhetett a BVB, a labda az üresen maradt Reus elé került, a rutinos német támadó jócskán fölé lőtt. A 16. percben Bellingham került ziccerbe, a fiatal középpályás szintén célt tévesztett. A 29. minutumban megtört a gólcsend, Donyell Malen révén megszerezte a vezetést a Borussia Dortmund. A 43. percben emberhátrányba került a Besiktas, ekkor Dahoud indult meg a török gárda kapuja felé, Welinton pedig megállította, ám szabálytalanul. A játékvezető piros lappal jutalmazta a megmozdulását, bár visszanézte az esetet, döntésén nem változtatott. A tizenegyest Marco Reus értékesítette. 

A BVB a fordulás után sem állt le. Az 53. minutumban ismét Marco Reus volt eredményes, a rutinos támadó egy remek akció végén lőtt gólt. A 68. percben Nico Schulz remek beívelését követően a csereként beállt Erling Haaland bólintott Destanoglu hálójába. A 81. minutumban pedig a norvég csatár ismét fejjel talált be, ráadásul ezzel beállította a találkozó végeredményét. A Dortmund ugyan a második félidőben emberelőnyben játszott, de már előtte is jócskán jobb teljesítményt nyújtott Rose legénysége a Besiktasnál. 

Borussia Dortmund – Besiktas JK 5-0 (2-0)
Helyszín:
Signal Iduna Park (Dortmund); Vezette: F. Letexier (francia)
Gólszerzők:
Malen (29.), Reus (45+2., 53.), Haaland (68., 81.) ill.
Sárga lapok:
ill. Montero (31.), Larin (39.), Josef (44.)
Kiállítás: ill. Welinton (43.)

Borussia Dortmund: Kobel – Meunier (Reiner 46.), Hummels, Zagadou (Pongracic 73.), Schulz – Dahoud, Witsel, Bellingham (Guerreiro 73.) – Wolf (Passlack 62.), Malen, Reus (Haaland 63.). Vezetőedző: Marco Rose

Besiktas JK: Destanoglu – Uysal, Welinton, Montero, Meras – Topal, Josef (Hutchinson 82.) – Karaman (Rosier 46.), Bozdogan (Ucan 76.), Larin (Ghezzal 69.) – Batshuayi. Vezetőedző: Sergen Yalcin

A mérkőzés videós összefoglalója:

Az Ajax már a 8. percben megszerezte a vezetést. Az 5. minutumban Haller lábára taposott rá Braganca, a játékvezető viszont akkor nem ítélt semmit. Közben viszont a VAR szobából a fülére szóltak, hogy érdemes lenne visszanézni az esetet, Massa megtette, majd tizenegyest adott. A büntetőt természetesen maga a sértett, azaz Haller értékesítette. A 22. percben egyenlített a Sporting, egy beívelés után Nuno Santos kissé előre vetődve vette be az Ajax hálóját. Az amszterdami alakulat még a félidőben újra magához ragadta az előnyt, a 42. minutumban Antony vette be Virginia kapuját.

A fordulást követően az 58. percben David Neres növelte kétgólosra a két csapat közötti különbséget, majd a 62. minutumban Berghuis talált be a Sportingnak. A 78. percben Tabata révén szépített a lisszaboni alakulat, de felállni már nem tudott Amorim legénysége. A C-csoport két továbbjutó tehát gólokban gazdag találkozóval zárt egymás ellen, ráadásul az Ajax hibátlan mérleggel zárta azt. Erik ten Hag tanítványai 20 gólig jutottak és mindössze 5 találatot kaptak, emellett Haller maga vállalt 10-et, ami egészen elképesztő. 

Ajax Amszterdam – Sporting Lisszabon 4-2 (2-1)
Helyszín:
Johan Cruijff Aréna (Amszterdam); Vezette: D. Massa (olasz)
Gólszerzők:
Haller (8.), Antony (42.), Neres (58.), Berghuis (62.) ill. Santos (22.), Tabata (78.)
Sárga lapok: Schuurs (44.), Alvarez (54.) ill. Braganca (7.), Tabata (35.)
Kiállítás: ill.

Ajax Amszterdam: Pasveer – Mazraoui (Timber 77.), Schuurs (Rensch 60.), Martinez, Blind (Taglafico 46.) – Alvarez (Taylor 72.) – Berghuis, Gravenberch – Antony, Haller, Neres (Klaassen 60.). Vezetőedző: Erik ten Hag

Sporting Lisszabon: Virginia – Neto, Esgaio, Inacio – Esteves (Nazinho 73.), Braganca (Essugo 81.), Ugarte (Sarabia 73.), Reis – Santos (Paulinho 60.), Tomas (Pedro Goncalves 60.), Tabata. Vezetőedző: Ruben Amorim

A mérkőzés videós összefoglalója:

A C-csoport végeredménye: