Spanyol edző követte Xavit a katari csapatnál – HIVATALOS

Megtalálta a Barcelona csapatához távozó Xavi Hernández utódját a katari sztárcsapat, a választás pedig egy közismert spanyol trénerre esett…

(Photo by Mateo Villalba/Quality Sport Images/Getty Images)

A katari Al-Szadd csapata a keddi napon hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy a közelmúltban a Barcelona együtteséhez távozó Xavi Hernández utódja Javi Gracia lett a csapat vezetőedzői posztján.

Az 51 esztendős pamplonai származású tréner utoljára a Valencia csapatánál tevékenykedett az elmúlt szezonban.,Korábban az angol élvonalból végül kieső Watfordot irányította 2018 januárjától 2019 szeptemberig, ám azok után, hogy FA-kupa döntőig vezette a gárdát, a gyenge idényrajtot követően lapátra került. Azt megelőzően a Rubin Kazany trénere volt, hazájában korábban 2016-ban a Málaga csapatánál tevékenykedett, de a teljesség igénye nélkül az Almería és az Osasuna együtteseit is szolgálta.

Gracia hivatalos bemutatására a tervek szerint a szerda délelőtti órákban kerülhet sor a katari klubnál.