Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: győzelmének köszönhetően csoportelső lett az AS Roma – EREDMÉNYEK

Az idén debütáló Európa-konferencialiga csoport küzdelmeinek az utolsó körei zajlottak le csütörtökön este, így eldőlt minden továbbjutó sorsa.


Európa-konferencialiga, csoportkör, 5. forduló

Az A-csoportból a biztos továbbjutó LASK sima győzelmet aratott hazai pályán a Helsinki ellenében, így csoportelsőként már a legjobb 16 között vannak, míg a Maccabi Tel-Aviv döntetlent játszott az Alashkert vendégeként, ezért nekik egy körrel többet kell megvívni a végső győzelemért. A B-jelű négyesből a Gent jutott magabiztosan tovább elsőként, a második helyre a szerb Partizan ért oda. A C-csoportot az AS Roma nyerte meg, miután a CSZKA Szófiát idegenben 3-2-re legyűrték Tammy Abraham vezérletével, de ehhez kellett az is, hogy a Bodo/Glimt idegenben ne tudja megverni a Zorját. A D-jelzésű kvartettből az AZ Alkmaar már biztos továbbjutó volt, de így is megverték a Randerst, de a dánok ettől függetlenül is továbbmentek a legjobb 32 közé, mert a Kolozsvár legyőzte a Jablonec együttesét.

A-csoport
Alashkert – Maccabi Tel Aviv 1-1 (0-0)
Gólszerzők: D. Bojlevic (79.) ill. E. Almog (90.)

LASK – Helsinki JK 3-0 (0-0)
Gólszerzők: H. Balic (41.), K. Nakamura (63.), A. Gruber (81.)

Az A-csoport végeredménye

tabella: eredmenyek.com

 

B-csoport
Gent – Flora 1-0 (0-0)
Gólszerző: G. Bruno (51.)

Partizan – Anorthosis 1-1 (1-1)
Gólszerzők: M. Milovanovic (20.) ill. L. Christodoulopoulos (33. – büntetőből)

A B-csoport végeredménye

tabella: eredmenyek.com

 

C-csoport
CSZKA Szófia – AS Roma 2-3 (0-2)
Gólszerzők: H. Catakovic (75.), Y. Wildschut (90+3.) ill. T. Abraham (18., 53.), B. Mayoral (34.)

FK Zorja – Bodo/Glimt 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Y. Nazaryna (18.) ill. V. Vernydub (68. – öngól)

A C-csoport végeredménye

tabella: eredmenyek.com

 

D-csoport
AZ Alkmaar – Randers 1-0 (0-0)
Gólszerző: T. Oosting (87.)

CFR Cluj – Jablonec 2-0 (1-0)
Gólszerző: G. Debeljuh (45., 83.)

A D-csoport végeredménye