Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Stöger: “tudunk komoly európai csapat ellen is győzni”

A Ferencváros legyőzte a Bayer Leverkusent az utolsó Európa-liga-csoportmérkőzésén, melynek a korábbi kiesési tükrében már legfeljebb becsületbeli jelentősége volt…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A magyar bajnok Ferencváros osztrák vezetőedzője, Peter Stöger elégedetten nyilatkozott a komoly skalppal felérő győzelem után:

“Remek érzésekkel léptem be az öltözőbe a meccs után, mindenki boldog volt. Tudtuk, hogy a csütörtöki mérkőzés az utolsó esélyünk pontot szerezni a csoportban, szerintem nagy érdem egy olyan csapat ellen győzni, mint a Bayer Leverkusen. Már a mérkőzést megelőzően is lehetett érezni az egész csapaton, hogy készen áll a harcra. Ebben a sorozatban mindenképpen a Leverkusen ellen győzelem az, amit kiemelnék. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű pontot szerezünk, hiszen BL-szintű ellenfelekkel kerültünk össze, ezért szerintem ez a mai meccs volt a legkiemelkedőbb pontja a kupaszereplésünknek. Amit kiemelnék negatívumként, az az, hogy az előző mérkőzéseken is lett volna esélyünk pontot szerezni, viszont túlságosan könnyelmű hibákat vétettünk, amelyek ezen a szinten megbosszulták magukat.

Sokat jelent, hogy megmutattuk, hogy európai szinten is tudunk egy ilyen komoly ellenfél ellen győzni. Az elmúlt hetekben a magyar bajnokságban is jól szerepeltünk, fontos mérkőzéseket nyertünk meg jó csapatok ellen, így jelenleg az első helyen állunk. Amikor a Ferencvároshoz kerültem, két fő célunk volt, az egyik, hogy az NB I-ben az első helyen végezzünk, valamint az, hogy bejussunk a BL vagy az Európa-liga csoportkörébe. Jelen pillanatban vezetjük a bajnokságot, El-ben pedig egy nagyon nehéz csoportba kerültünk. Arról beszélgethetünk, hogy elég-e az egy győzelem egy ilyen négyesben vagy sem. Vannak, akiknek az a véleménye, hogy ez nem elég, mások szerint ez nagy eredmény, én úgy gondolom, hogy csütörtök este egy hatalmas győzelmet arattunk hazai pályán.

Ha jövőre ilyen szituációba kerülnénk, azaz egy hasonlóan kemény csoportba jutnánk be, akkor sem mi lennénk a favoritok, egy ilyen erős mezőnyben nem reális cél az első két hely megszerzése. Védekezésben, labdakezelésben és a támadások kivitelezésében javulnunk kell. Ehhez több idő és tapasztalat kell, de talán az a legnagyobb konklúzió, hogy csapatszellemmel és koncentrációval képesek lehetünk győzni nálunk magasabban jegyzett csapatok ellen is. Ehhez továbbra is kemény munka kell a fiúk részéről.”