Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
A kameruni labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy az ország egykori klasszis labdarúgóját választották új elnöknek…
(Photo By Eóin Noonan/Sportsfile for Web Summit via Getty Images)
A kameruni labdarúgó-szövetség a minap erősítette meg, hogy az ország egykori klasszis csatára, Samuel Eto’o lett az új elnök, aki a választáson a tisztséget eddig betöltő Seidou Mbombo Njoyát utasította maga mögé.
A 40 esztendős egykori csatár pályafutása zenitjén a Barcelona és az Inter csapataiban is játszott, visszavonulását két évvel ezelőtt jelentette be a Qatar SC együttesétől. Aktív labdarúgóként a katalánokkal kétszer, a milánói klubbal egyszer nyert Bajnokok Ligáját. Eto’o emellett 1997 és 2014 között 118 alkalommal lépett pályára a kameruni válogatottban, mely mérkőzések alatt 56 gólt szerzett. A nemzeti csapattal kétszer hódította el az Afrikai Nemzetek Kupáját, valamint tagja volt a 2000-es olimpián diadalmaskodó válogatottnak.
Jövő januárban Kamerun rendezheti meg az aktuális Afrikai Nemzetek Kupáját.
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…