A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Olaszországban egyre nagyobb százalékban fordulnak elő a koronavírus-fertőzéseken belül az omikron variációk, ezzel együtt a labdarúgócsapatok háza táján is egyre több ilyen esetet különböztetnek meg, amely komoly döntés meghozatalát követelte meg…
Az olasz másodosztály (Serie B) vezetése a csütörtök esti órákban tudatta, hogy a koronavírus-fertőzések miatt a bajnokságból hátralévő idei két fordulót teljes egészében törölték. A Serie B-ben így 2021-ben már nem lépnek pályára a csapatok, pedig alapesetben december 26-án és december 29-én egyaránt teljes fordulót rendeztek volna. A 19. és a 20. forduló mérkőzéseit jövőre egy-egy hétközi időpontban játszanák le.
“A bajnokságokat a pályán játsszák le, de sajnos ismét a világjárvánnyal van dolgunk, amely beavatkozást igényelt. Nem szerettük volna, hogy ismét még súlyosabb legyen a helyzet. Lehet, hogy egy-egy meccset engedtek volna lejátszani, de később csak rosszabb lett volna a helyzet, így a kollektív halasztások mellett határoztunk” – tette hozzá a másodosztály elnöke, Mauro Balata.
A Serie B 2021-2022-es szezonjának küzdelmei január 15-én folytatódnak teljes fordulóval, a korábbról elhalasztott két találkozót pedig az ezt megelőző napokban bonyolítanák le.
A bajnokságot jelenleg a Pisa csapata vezeti a Brescia előtt, így ők ketten birtokolják az automatikus feljutást érő helyezéseket.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!