Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: kilencgólos meccsen tartott erődemonstrációt a Leicester ellen a Manchester City – videóval

Elkezdödött a Boxing Dayen az angol bajnokság (Premier League) 19. fordulója, amelyen egyrészt a Manchester City a Leicesterrel találkozott. A csapatok egy kilencgólos mérkőzést játszottak, amelyből a City hatot vállalt magára, ezzel pedig tovább növelte előnyét a tabella első helyén. A West Ham a Southamptont fogadta, és bár a londoniak visszajöttek a meccsbe, végül a vendégek örülhettek.

(Photo by Matt McNulty – Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

Manchester City – Leicester:

Az első félidőben erődemonstrációt tartott a Manchester City, és már az 5. percben megszerezték a vezetést, amikor De Bruyne eresztett meg egy bombát a bal alsó sarokba a kapu előteréből Fernandinho beadását követően. A 13. percben Laporte esett el a tizenhatoson belül, amiért először a játékvezető továbbot intette, de később a VAR segítségével büntetőt ítélt a Citynek. Mahrez állt oda a büntetőponthoz, majd Schmeichel mellett a jobb felső saroba lőtte a labdát, amivel kétgólosra növelte csapata előnyét. A 18. percben a Leicester végezhetett nagyon jó helyről egy szabadrúgást, amit Maddison lőtt el, és csak Ederson bravúrja miatt nem lett gól. A 21. percben már a harmadik találatát is megszerezte a City, amikor Gündogan reagált leggyorsabban a kipattanóra és a hálóba vágta a labdát. A 24. percben újabb büntetőhöz jutott a City, amikor Tielemans szabálytalankodott a tizenhatoson belül. Most Sterling állt a labda mögé, és szintén a jobb felső sarokba lőtt. A 35. percben Sterling duplázhatott volna, de a léc alá tartó lövését Schmeichel hatalmas bravúrral védte. A 46. percben még Gündogannak volt még egy helyzete, amikor egy szabarúgás után lőhetett kapura, de a kapus ezt is védte.

A második félidőben viszont visszajött a Leicester. Az 55. percben szépítettek is a vendégek, amikor Maddison érkezett remek ütemben Iheanacho beadására egy kontra végén, majd kapásból lőtt. Az 59. percben jött a Leicester második gólja, ekkor Lookmannak volt helye és ideje egy kontra végén, majd Ederson mellett lőtt a kapuba védhetetlenül. A 65. percben a City is megmutatta magát, amikor Fernandinho veszélyes fejesét védte a kapus. Egy perccel később azonban már a Leicester lőtt gólt megint, amikor Maddison léc alá tartó lövését Ederson még kiütötte, de épp Iheanacho elé, akinek már csak az üres kapuba kellett gurítania a labdát. A City ezt azonban nem hagyta annyiban, és a 69. perbcen jött az ötödik találatuk is: Mahrez ívelte be szögletből a kapu elé, pont Laporte fejére, aki a kapu jobb oldalába bólintott. A 70. percben Iheanacho próbált fejelni egy szabadrúgás után sikertelenül, de a 79. percben Albrighton bólintása is mellé ment. A City végül a 87. percben zárta le a mérkőzést a hatodik góljával: Ruben Dias szöglete jól tekeredett be a kapu elé, ahol  Sterling érkezett rá és be is vágta a hálóba labdát.

Manchester City – Leicester 6-3 (4-0)
Gólszerzők: De Bruyne (5.), Mahrez (14. – büntetőből), Gündogan (21.), Sterling (25. – büntetőből, 87.), Laporte (69.) ill. Maddison (55.), Lookman (59.), Iheanacho (66.)
Sárga lap: Fernandinho (90+1.) ill. Vestergaard (45.), Maddison (75.)
Kiállítás: – ill. –

West Ham – Southampton:

Az első félidőben jobban játszott a Southampton a West Ham ellen, és a 8. percben már meg is szerezték a vezetést: Elyounoussi kapta meg a tizenhatoson Walker-Peters kiugratását és a kapusnak esélyt sem adva bombázott a jobb alsó sarokba. A 39. percben kiváló szólója után Vlasic két védő között szlalomozott át, majd ellőtte a labdát a jobb alsó sarok irányába, de a kapus védett, így nem jött össze az egyenlítés.

A második félidőre feljavult a West Ham, és a 49. percben össze is jött az egyenlítés, amikor Dawson szöglete után Antonia fejelt a hálóba, és bár vizsgálták a gólt, a játékvezető végül megadta. A 60. percben viszont büntetőt kapott a Southampton, amit Ward-Prowse végzett el és a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát. A 64. percben viszont már a West Ham talált be, amikor Benrahma talált szabad területet a tizenhatoson belül Bowen passzát követően, ő pedig ellőtte a labdát a kapu jobb oldalába. A Southampton még erre is tudott válaszolni a a 70. percben, amikor Ward-Prowse ívelt be egy szabadrúgást, a labda pedig Bednarek fejét találta meg, aki erőteljes fejest küldött a jobb alsó sarokba. A West Ham erre már nem tudott reagálni, így nem sikerült egy pontot se szerezniük.

West Ham – Southampton 2-3 (0-1)
Gólszerzők: De Antonia (49.), Benrahma (65.) ill. Elyounoussi (8.), Ward-Prowse (61.), Bednarek (70.)
Sárga lap: Rice (34.), Bowen (68.) ill. Broja (66.), Bednarek (85.). Walker-Peters (90+6.)
Kiállítás: – ill. –

A 19. forduló eddigi eredményei és további programja:

Vasárnap:
Liverpool – Leeds
Wolves – Watford
Burnley – Everton
Manchester City – Leicester 6-3
Norwich – Arsenal 0-5
Tottenham – Crystal Palace 3-0
West Ham – Southampton 2-3
18:30 Aston Villa – Chelsea (Tv: Spíler1)
21:00 Brighton – Brentford (Tv: Spíler1)

Hétfő:
21:00 Newcastle – Manchester United

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: