Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: mégis játszhat újévkor a trió?

A korábban pozitív koronavírus tesztet produkáló Thibaut Courtois, Fede Valverde és Eduardo Camavinga állapotáról kedvező híreket kapott az év utolsó napján Carlo Ancelotti vezetőedző.

Mint ismert, a három játékos a két ünnep között fertőződött meg a koronavírussal, azonban a Real Madrid közleményéből is kiderül, már december 30-án két negatív vírustesztet produkáltak.

Miután egyikőjüknek sincsenek tüneteik, a blancók így a La Liga válaszára várnak azt illetően, hogy játszhatnak-e (ha igen, esetleg mindhárman megtehetik-e) a csapat újévi bajnokiján.

A Real-ügyekben jártas Marca című sportnapilap szerint a blancók elsősorban Courtois gyorsított visszatérését remélik a Getafe elleni, vasárnapi mini-madridi derbi előtt.

A Real Madrid keretéből jelenleg hivatalosan Vinicius Junior és Luka Jovic kénytelen kihagyni a Getafe elleni találkozót a vírus miatt.