Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentette annak a három játékosnak a nevét, akik közül egy január 17-én átveheti a magyar labdarúgás legendájáról elnevezett Puskás-díjat 2021 legszebb találatáért.
(Photo by Nick Potts/PA Images via Getty Images)
A FIFA bejelentette a Puskás-díj három finalistáját. Az elismerést annak a játékosnak ítélik oda 2009 óta, aki az év legszebb gólját lőtte, akár a klubcsapatában vagy a nemzeti válogatottjában.
Tavaly a legszebb találatáért járó díjat a Tottenham dél-koreai játékosa, Szon Hungmin kapta.
A korábban bejelentett 11-es listáról most már csak hárman vannak versenyben a díjért.
Az egyik Erik Lamela, aki 2021 márciusában, még a Tottenham játékosaként szerzett fantasztikus rabona gólt a városi rivális Arsenal ellen, amely meccsen egyébként később ki is állították, a Spurs pedig 2-1-re kikapott. Lamela nyáron végül ingyen a Sevillába igazolt.
The final three nominees for the Puskas Award 2021 🌟
Erik Lamela for Tottenham vs Arsenal 🤤pic.twitter.com/jcBrM0enXz
— GOAL (@goal) January 4, 2022
A második a cseh válogatott és a Bayer Leverkusen labdarúgója, Patrik Schick, aki az Európa-bajnokság csoportkörében, Skócia ellen szerzett góljával érdemelte ki a helyét a finalisták között.
A harmadik a Porto játékosa, Mehdi Taremi, aki tavaly a Chelsea elleni BL-negyeddöntő visszavágóján lőtt ollózásával került fel a végső listára.
A győztest január 17-én jelentik be Zürichben a FIFA-gálán, ahol többek között kiosztják a 2021-es év legjobb férfi és női labdarúgójának járó “The Best” díjat is. Ennek finalistáit szerdán jelenti majd be a nemzetközi szövetség.
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!