Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Digne klubot váltott, sztárokkal dolgozhat együtt! – hivatalos

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Aston Villa FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubnál folytatja pályafutását az Everton francia válogatott balhátvédje, Lucas Digne.

(Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images)

Digne négy és fél évre szóló szerződést kötött a birminghamiekkel, akik mélyen a zsebükbe nyúltak, ugyanis 30 millió eurót fizettek az Evertonnak.

A 28 esztendős játékos az utóbbi években gyakran bajlódott sérülésekkel, ám így is több mint 110 Premier League-meccsen lépett pályára, ezeken 4 gólt és 18 előkészítést jegyzett.

Digne leghamarabb szombaton este debütálhat majd a Villa színeiben, méghozzá hazai a pályán a Manchester United ellen. Steven Gerrard alakulata jól igazol idén januárban, hiszen korábban Philippe Coutinho játékjogát is megszerezték.