Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyol Szuperkupa: megnyerte első trófeáját 2022-ben a Real Madrid – videóval

A Szaúd-Arábiában megrendezett, tornává avanzsált Spanyol Szuperkupa döntőjébe a Real Madrid és az Athletico Madrid jutott be, és a királyi gárda nagyon simán győzte le a baszk csapatot, ami nem mutatott túl sokan a mérkőzésen. A Real Madrid ezzel 2022-ben már szerzett egy trófeát, de versenyben van még három sorozatban is.

(Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)

Fölényben játszott a Real Madrid az első félidőben, ám kevés helyzettel operáltak, ahogy az Athletic Bilbao is. Nagyon sokat tartotta a labdát a királyi gárda, és jóval nagyobb volt a labdabirtoklásuk is így. A 11. percben egy ütközés után Alaba kezére pattant a labda esés közben, de ezért nem járt tizenegyes, hiába reklamáltak a baszkok. A 18. percben egy szöglet után Unai Simón jött ki nagyon rosszul a kapujából, de végül megúszta a kapus, mert nem jutott el ellenfélhez a labda. A 27. percben Casemiro próbálkozását védte a Bilbao kapusa, ami az első kaput eltaláló lövés a mérkőzésen. A 38. percben azonban már ő se tudta megmenteni a csapatát a góltól, hiszen vezetést szerzett a Real: szólója után Rodrygo egy remek visszapasszt adott Modricnak, aki a tizenhatos magasságában a rövid sarokba csavarta a labdát. A 45. percben még jött egy Bilbao-helyzet is, amikor Sancet lövése nem sokkal kerülte el Courtois kapuját.

A második félidőben is jobban játszott a Real, és már rögtön az 50. percben jött a videózás, miután Álvarez kézzel ért labdába a tizenhatoson belül. Itt most emelte a kezét a védő, és a játékvezető is úgy döntött, hogy ez büntetőt ér. A labda mögé Benzema állt, aki a jobb sarkot választotta, a lövést pedig Unai Simón nem tudta védeni, ezzel pedig már kétgólosra növelte az előnyét a Real. Eztz követően egy kicsit feléledt a Bilbao, és a 64. percben jött is egy veszélyesebb helyzetük, amikor Muniain tiszta fejese épphogy mellé ment. Feljebb is jöttek a baszkok, innentől kezdve már nem sok veszitenvalójuk maradt. A 76. percben Raúl Garcia lövésébe kellett belelépnie Militaónak, majd a 84. percben Serrano próbálkozását kellett bravúrral védenie Courtois-nak. Aztán a 86. percben Militao ért bele kézzel a labdába a tizenhatoson belül, és a tizenegyes mellett azonnali piros lappal ki is állította játékvezető a brazilt. Raúl Garcia állt oda a büntetőpont mögé, és bár nem lőtt rosszul, Courtois elképesztő módon, lábbal rúgta ki a labdát, így nem jött össze a szépítés a baszkoknak. Ez már végképp elvette a Bilbao kedvét, és az utolsó percek csendben teltek el, így a végén a Real Madrid emelhette magasba a trófeát.

Real Madrid – Athletic Bilbao 2-0 (1-0)
Helyszín: King Abdullah Sports City (Dzsidda) Vezette: César Soto Grado
Gólszerzők: Modric (38.), Benzema (52. – büntetőből) ill. –
Sárga lap: – ill. Marcelino (51.), Dani Garcia (77.), Álvarez (90.)
Kiállítás: Miliato (87.) ill. –

Real Madrid: Courtois; Mendy, Alaba, Militao, Lucas Vazquez (Nacho, 90.); Kroos, Casemiro, Modric; Vinícius Junior (Marcelo, 86.), Rodrygo (Valverde, 64.), Benzema. Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Athletic Bilbao: Unai Simón; de Marcos, Álvarez, Martinez, Balenziaga (Yuri, 58.); Berenguer, Dani Garcia, Zarraga (Vesga, 58.), Muniain (Serrano, 81.); Sancet (Raúl Garcia, 58.), Nico Williams (Berenguer, 46.). Vezetőedző: Marcelino