Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dele Allira nem tart igényt a Tottenham, így bajnokságon belül válthat – sajtóhír

Angol sajtóinformációk szerint a középpályással nem számol komolyabban Antonio Conte, ezért a Spurs pénzt csinálna belőle, hogy legyen keret új igazolásokra.

(Photo by Alex Davidson/Getty Images)

A Tottenham középpályása iránt van is egy komolyabb érdeklődő a Newcastle United személyében, a Szarkákhoz pedig Alli szívesen csatlakozna is a kevés játéklehetőség miatt. A Spurs nagyjából 20 millió fontot (~24 millió euró) szeretne kapni 25 éves játékosáért.

Az elmúlt idényben José Mourinho szinte csak perceket adott a 37-szeres angol válogatott labdarúgónak, a jelenleg futó szezonban Nuno Espírito Santótól ugyan több lehetőséget kapott az év elején, de a portugált menesztették, az új vezetőedző, Antonio Conte pedig nem számol vele komolyabban, sőt, a legutóbbi két bajnoki mérkőzésen még a kispadra sem ültette le őt, ezzel jelezve, hogy nyugodtan távozhat.

Alli 2015 óta erősíti a Tottenhamet, azóta 269 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 67 gólt és 61 gólpasszt jegyzett.