Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: nem bírt egymással a Valencia és a Sevilla! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 21. fordulójában a Real Madridot üldöző Sevilla a Valencia otthonában vendégeskedett.

(Photo by David Ramos/Getty Images)

Nagy iramot de kevés lehetőséget hozott a Valencia-Sevilla összecsapás első félideje. Ennek ellenére láthattak egy gólt is a kilátogató nézők, bár ebben nem volt sok örömük. A 7. percben ugyanis a Sevilla támadásánál Diakhaby olyan szerencsétlenül ért labdába egy mentési kísérlet során, hogy az a saját kapujában kötött ki, 0-1! A vezetés megszerzését követően is inkább a Sevilla irányította a játékot, de az újabb komoly helyzetig egészen a félidő végéig kellett várni. Ekkor a 38. percben Rafa Mir egyéni alakítása után nyílt esélye a gólszerzésre, de végül a kapufát találta el, majd három minutummal később Rakitic is gólt szerezhetett volna, miután teljesen üresen fejelhetett kapura, viszont pont oda fejelte a játékszert, ahol a kapus állt. A kihagyott helyzetek végül meg is bosszulták magukat a 44. percben ugyanis Guedes előzte meg a védőjét, majd védhetetlenül a hálóba fejelte a labdát, 1-1! A félidő végén nagyon paprikássá vált a hangulat, a játékvezetőnek 3 sárgát is ki kellett osztania a hosszabbításban, így mindkét fél számára jól jött a szünet.

A második játékrész még kevesebb helyzetet hozott. Mindkét csapat nagyon hajtott, de rengeteg hibával játszottak, így nem tudtak igazán komoly veszélyt kialakítani a másik fél kapuja előtt.  A Sevilla oldalán Corona tudott némi veszélyt okozni a valenciai védők között, de mindkét ígéretes helyzeténél lesen tartózkodott. A 89. percben aztán emberhátrányba került a Valencia Gayá kiállítása miatt, ám ezzel már nem tudott élni az andalúz gárda. A Sevilla így 1 ponttal gazdagodott, ami azt jelenti, hogy a hátránya 4 egységnyi a listavezető Real Madrid mögött.

Valencia – Sevilla 1-1 (1-1)
Helyszín: Mestalla Vezette: C.S. Grado
Gólszerzők: Guedes (44.) ill. Diakhaby (7.-öngól)
Sárga lapok: Gayá (45+2.), Lato (86.) ill. Acuna (45+2.), Montiel (45+4.), Torres (90+4.)
Kiállítás: Gayá (89.) ill. –

Valencia: Cillessen (Domenech 18.) – Mosquera (Lato 46.), Alderete, Diakhaby, Correia (Marcos André 77.) – Gaya, Guillamon, Foulquier, Musah (Racic 85.) – Guedes, Duro Vezetőedző: José Bordalas

Sevilla: Diaz – Montiel, Diego Carlos, Rekik, Acuna (Jordan 46.) – Torres, Reges, Rakitic – Ocampos, Miro, Papu Gomez (Corona 74.) Vezetőedző: Julen Lopetegui

 

A mérkőzés összefoglalója:

A 21. forduló eredményei és további programja:

Kedd:
Real Betis 4-0 Alaves
Cadiz 2-2 Espanyol

Szerda:
Celta Vigo 2-0 Osasuna
Valencia 1-1 Sevilla

Csütörtök:
19:00 Getafe – Granada (Tv: Spíler 2)

 

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: