Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: hazájába csábítják Memphis Depayt – sajtóhír

Olasz sajtóhírek szerint a Barcelona jelenleg kegyvesztett támadójáért, Memphis Depayért hazájából, Hollandiából érdeklődnek. 

(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

Az olasz Tuttomercatoweb információi szerint az Ajax átigazolásért felelős emberei éppen azon dolgoznak, hogy elhozzák kölcsönbe a szezon végéig a Barcelona támadóját, Memphis Depayt. A holland klub ennek érdekében már fel is vette a kapcsolatot a játékossal és annak képviselőivel.

Depay jelenleg egyáltalán nem szerepel a Barcelona vezetőedzőjének, Xavinak a terveiben, és még a korábban szintén eladásra szánt Luuk de Jong is előtte van a sorban, igaz, a holland játékos jelenleg sérült is. A hírek szerint a két klub jövő héten fog leülni tárgyalni a részletekről.

Depay korábban a PSV Eindhoven támadója volt, ami az Ajax legnagyobb ellenfele Hollandiában. 2015-ben onnan igazolt a Manchester Unitedba, két évvel később pedig az Olympique Lyonba.

A 27 éves csatár nyáron igazolt ingyen a Barcelonába, ahol eddig minden sorozatot figyelembe véve 23 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 8 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.