Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megválhat egyik kulcsemberétől a Porto! – sajtóhír

A portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Porto együttese hamarosan megválhat védőjétől, Chancel Mbembától, aki a legfrissebb értesülések szerint egy “picit” idősebb annál, mint ami a papírjain szerepel.

(Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)

Chancel Mbemba 27 esztendős. Papíron. A portugál CM napilap legújabb kutatása szerint ugyanis a védő valójában 33 éves. Mbemba az első két klubjában még úgy játszott, hogy a születési dátumánál 1988 szerepelt, de a 2011-es Afrika-kupán már úgy lépett pályára, hogy 1991. november 30. volt megjelölve születési időpontként. A védő aztán az Anderlechthez már úgy került, hogy 1994. augusztus 8-án látta meg a napvilágot. Mbemba szerint ez a probléma csupán azért eshetett meg vele, mert Afrikában irigyek az emberek, és így próbálják meg besározni azokat, akik sikeresek. Hozzátette, hogy korábban egy csontfelmérésen bizonyította, hogy tényleg 1994-ben született.

A hírek szerint viszont a Porto nem nagyon akar hinni a játékosának, akinek az idény végén lejár a szerződése. A beszámolók alapján a portugál együttes eldöntötte, hogy nem fognak szerződést hosszabbítani a játékossal, sőt akár lehet, hogy napokon belül felbontják a szerződését. Egyes források szerint Mbemba valós életkorát korábban már a FIFA is vizsgálta, mivel a Kongói DK egyik stábtagja elismerte, hogy meghamisították az adatait annak érdekében, hogy részt vehessen 23 év alattiként a 2012-es londoni olimpián. Az biztos, hogy a Porto egyik kulcsemberét veszítheti el Mbemba személyében, aki ebben a szezonban 24 mérkőzésen lépett pályára, és mindössze egyetlen alkalommal cserélték le.