Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSG-be tart a Tottenham középpályása – sajtóhír

A nemzetközi sajtóban már napok óta téma, hogy a Tottenham középpályása átteszi székhelyét a Paris Saint-Germain csapatához, hamarosan pedig talán felszállhat a “fehér füst”…

(Photo by Michael Steele/Getty Images)

Fabrizio Romano beszámolt róla, hogy a Tottenham és a Paris Saint-Germain vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egymással Tanguy Ndombele kölcsönadását illetően, azonban az átigazolási szakértő külön kihangsúlyozta, hogy még nem született megállapodás a felek közt.

A 25 éves kongói származású francia válogatott középpályást a 2018-2019-es szezonban 48 tétmérkőzésen lépett pályára, s fiatal kora ellenére az Olympique Lyon kirobbanthatatlan alapemberének számított. 2019 nyarán klubrekordot jelentő, 62+10 millió euró ellenében szerződött a Spurshöz, ám az első idénye felejthetőnek bizonyult.

Ndombele a 2019-2020-as évad elején sérüléssel bajlódott, majd José Mourinho kinevezése sem segítette a boldogulását, a 2019-2020-as szezonban mindössze 21 bajnokin jutott szóhoz, míg az elmúlt évadban 31 PL-mérkőzésen számoltak vele, azonban a klub mérsékelt eredményei miatt kérdőjelessé vált a jövője a csapatnál, és bár eddig maradt, sokan számítanak a távozására. Az aktuális idényben összesen 16 tétmérkőzésen vették őt számításba, és a szigetországi sajtó úgy gondolja, hogy készek kölcsönadni őt.

Ndombele leigazolása iránt a közelmúltban főleg többek közt a Bayern München, a Real Madrid és a Juventus csapata is megalapozott érdeklődést tanúsított.

Tottenham Hotspur – téli átigazolások

Érkezők: –

Távozók: –

PSG – téli átigazolások

Érkezők: –

Távozók: Rafinha (Real Sociedad – kölcsön)