Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: kölcsönadták a szenvedő Bryan Reynolds-ot – HIVATALOS

Sorra szállingóznak a tehetséges fiatal futballisták az Egyesült Államokból Európába. Azonban nem lehet minden esetben siker történetről beszélni. Egyelőre nem találta meg a számításait az AS Romaban a védő, Bryan Reynolds sem. Gyorsan kölcsön is adták.

(Photo by Massimo Insabato/Archivio Massimo Insabato/Mondadori Portfolio via Getty Images)

Nagy reményekkel szerződtette tavaly a Roma Reynolds-ot. A jól csengő nevű jobbhátvéd a kölcsönféléve után valamivel több, mint 6 millió euróért igazolt a „Farkasokhoz”. A Dallas remekül járt az üzlettel, és 20 éves védő is azt hihette, hogy José Mourinhonál hatalmas lehetősége lesz fejlődni. Azonban a kétszeres amerikai válogatott játékos hatalmasat tévedhetett.

Reynolds egyetlen bajnokin lépett pályára, egyetlen perc erejéig. Még szeptember közepén, a Sassuolo ellen. Második és egyben utolsó meccse a Roma mezében tragikusan sikerült. Végig a pályán volt az olaszok norvégiai Európa Konferencia Liga meccsén.

Ma hivatalosan is bejelentésre került, hogy Reynolds az idény hátralévő részét a belga Kortrijk csapatánál fogja tölteni. Információink szerint a kölcsönadás után nagy reményekkel várják vissza az amerikait, aki talán több lehetőséget kaphat Mourinho majdani menesztését követően.