Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: újabb középpályás távozhat a tél folyamán – sajtóhír

Felpörögni látszanak az események a Tottenham Hotspur háza táján, Tanguy Ndombele mellett újabb lehetséges távozóval kell számolnia a klubnak.

Újabb mellőzött középpályás távozhat Londonból, hiszen az angol beszámolók szerint a csapat argentin középpályása, Giovani Lo Celso is elégedetlen a helyzetével és minden ajánlatot meghallgat a téli átigazolási szezon folyamán.

A “megmentő” pedig a spanyol bajnoki kihívó, a Sevilla lehet, hiszen a beszámolók szerint a csapat szívesen visszacsábítaná Spanyolországba az egykori Real Betis játékost.

Giovani Lo Celso mindössze 9 alkalommal léphetett pályára az angol élvonalban, mindeközben pedig csupán 233 percet töltött a játéktéren, amely statisztika Antonio Conte érkezésével sem tudott javulni.

Az argentin középpályást jelenleg 22 millió euróra becsüli a mértékadó Tranfermarkt.de.