A Borussia Dortmund középpályásával erősítene a Juventus – sajtóhír

Nem akarja megújítani kontraktusát a belga labdarúgó, és a BVB sem ragaszkodik hozzá túlzottan a magas fizetése miatt, így akár már a napokban távozhat Witsel a BVB-től.

(Photo by Dean Mouhtaropoulos/Getty Images)

A Juventus a Borussia Dortmund középpályását, Axel Witselt szeretné leigazolni már a téli átigazolási időszakban a Sky Sports értesülései szerint. A 32 éves labdarúgó szerződése nyáron lejár, így nagyon nyomott áron lehet őt megkaparintani januárban, vagy akár ingyen szerződtetni kontraktusa lejártával.

A BVB mindenképpen elengedné a belga válogatott középpályást, mert ő az egyik legjobban fizetett játékos a klubnál, valamint már kezd kiidősödni is, és inkább a fiatalokra építenének. Továbbá maga Witsel is úgy érzi, hogy váltania kell, mert a jövőben sokkal kevesebb játékpercet fog kapni.

A 120-szoros belga válogatott labdarúgó 2018-ban érkezett a Dortmundhoz a kínai Tianjin Tianhai alakulatától 20 millió euró ellenében. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 132 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Bundesligában szereplő együttes színeiben, amelyeken 11 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.